Elemér
-1 °C
10 °C

Parabolával is interaktív a T-Home tévéje

2011.11.23. 11:33
A Magyar Telekom december elsején az országban elsőként bevezeti az interaktív műholdas tévészolgáltatást. A megállítható és visszanézhető tévéhez nagyjából ezer filmet tartalmazó online videotéka is tartozik.

Öt évvel ezelőtt vezette be a Magyar Telekom az IPTV szolgáltatást, és a vállalat azóta is fejleszt tevés újításokat. Ilyen például a 2010 nyarán a világelsőként bemutatott kábeltévés IPTV, most pedig a 2008-ban elindított műholdas szolgáltatás kapott internetes funkciókat. Ezzel a lépéssel egységessé vált a Magyar Telekom tévés kínálata, függetlenül attól, hogy az ügyfél milyen technológiával – kábelen, adsl-vonalon vagy parabolával – veszi azt igénybe.

Az Interaktív Sat TV néven december 1-jén megjelenő szolgáltatás mindent tud, amit a vezetékes szolgáltatások, és egy kicsivel többet is. Megállítható az adás, van elektronikus műsorújság, időzített felvételek és gyerekzár. Megújult a lejátszó (set top box) kezelőfelülete, és új funkciók is vannak, mint például az Archív TV, amivel bizonyos műsorok a sugárzásuk után három napig megtekinthetők. Az online videotéka kínálatában már majdnem ezer film van, magyar produkciók és művészfilmek is elérhetők, nem csak hollywoodi szuperprodukciók.

Lassú nettel is megy

Az interaktív tévézéshez persze vezetékes internetelérés is kell, és a Sat TV eleinte csak a T-Home szolgáltatásával működik, az ügyfelek nem vehetik igénybe rivális cégek hozzáférését.

Jó hír, hogy a Telekom egy új megoldással a lassú, 1-2 megabites interneteléréssel rendelkező műholdas ügyfeleknek is elérhetővé tette az online tékát. Amikor lekérünk egy filmet, akkor a lejátszó elkezdi azt letölteni, és jelzi, amikor már megtekinthető. A 24 órás kölcsönzési időtartam az első lejátszáskor indul. Azt is tudni kell, hogy a set top box nem tárolja korlátlan ideig a filmeket, az inaktív tartalmakat egy idő után törli (erre jogi okokból van szükség, hogy megnyugtassák a filmes jogok kezelőit, senki nem lopja el a tartalmakat). Emellett a videotékában bérleti konstrukciót is bevezetnek, amivel olcsóbban lehet majd filmeket kölcsönözni.

A műholdas lejátszón elérhetők az Origo hírei, a YouTube, a Facebook és a Netpincér is. Megyeri Tibor, a Telekom markatingvezetője elmondta, hogy a későbbiekben elérhetővé tesznek egy programozói interfészt is (API-t), amivel más szolgáltatók könnyebben betelepülhetnek a platformra.

Bővülés előtt

A Magyar Telekom a most bejelentett lépésével hatalmas piacra igyekszik benyomulni. A rendkívül gyors internetelérést igénylő IPTV-re eddig kétszázezren fizettek elő, ám a műholdas megoldással összesen 2,5 millió háztartásban váltak elérhetővé az interaktív funkciók.

A Sat TV szolgáltatásnak jelenleg 270 ezer előfizetője van, tehát egy viszonylag nagy ügyfélkör egyszerűen, a set top box lecserélésével és díjcsomagváltással hozzájuthat az új tartalmakhoz. Akinek már van T-home internetelérése és telefonja, az havi 1900 forintért megkapja az alap díjcsomagot, ha 2 év hűségidőt vállal.