
Generációváltás kell a felhő elterjedéséhez
További Tech cikkek
Harold Teasdale, a Symantec területi igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, generációváltás is kell az elterjedéséhez, hiszen a fiatalabb generáció tagjainak, szemben az idősebbekkel már csak az a lényeg, hogy bárhonnan, bármikor el tudják érni az adataikat és az alkalmazásokat.
Kifejtette, ma még a vállalati vezetők sokkal inkább a vélt és valós biztonságot tartják elsődleges szempontnak egy technológia kiválasztásánál, s nem azt, hogy az új megoldás milyen elérhetőségi előnyökkel jár.
Felhők között
Gombás László, a vállalat magyarországi szakértője elmondta, egy vállalkozásnak azért is érdemes igénybe vennie a felhő szolgáltatást, mert költséghatékonyabban tudja így működtetni informatikai rendszerét. Úgy vélte, a magyar cégek ugyanazokkal a kihívásokkal néznek szembe a cloud computing esetében, mint más országbeliek, és ha jól választanak, nem csökken, sőt nőhet a biztonságuk is.
Szakértők szerint a számítási felhő nagy ígéret a kisvállalkozásoknak az egyszerűség, megfizethetőség és hatékonyság területén. Egy nemrégiben végzett IDC-kutatás szerint bár az új technológiai modellek segítenek optimalizálni az informatikát, s csökkentik a költségeket, még mindig sokan óvatosak a felhő-szolgáltatásokat illetően.
Az eseményen bemutatták a Symantec cloud computinggal kapcsolatos nemzetközi felmérését, amely szerint az informatikai szervezetek még nem készültek fel a felhő-megoldásokra. A vállalatok vegyes érzelmeket táplálnak a felhő biztonságával kapcsolatban is, miközben a cégek fele számára a legfőbb célként jelenik meg a felhőbe áttérés.
Frank Bunn termékmenedzser elmondta, a felmérés még jobban megerősíti azt, amit az ügyfelek mondanak: a biztonság a legnagyobb aggály, ha a felhőbe áttérésről van szó. Ugyanakkor a válaszadók 87 százaléka bízik abban, hogy a felhő nem lesz hatással a biztonságra, de akár javíthatja is. A biztonság elérése a cloud környezetben kiemelt feladatot ad a szervezeteknek, amelyek olyan kockázatokat emeltek ki, mint a rosszindulatú programok és hackerek támadása, valamint bizalmas adatok elvesztése.
Még nem készek rá
A kutatás szerint sok szervezet még nem áll készen a cloud computing szolgáltatásokra. Csupán a válaszadók kis része, 15-18 százaléka tartja a munkatársakat rendkívül felkészültnek a felhőbe átmenethez. A megkérdezettek majdnem fele viszont jelenleg nem tartja az informatikai részlegét elég felkészültnek erre. Ennek egyik fő oka a tapasztalat hiánya: az informatikai részlegeknek csupán 25 százaléka rendelkezik bármilyen felhővel kapcsolatos tapasztalattal.
A kutatás szerint az áttérni akaró szervezetek 75-81 százaléka már megvitatta a felhők különböző modelljeit, s 73 százaléka már vett is igénybe vagy jelenleg is alkalmaz valamilyen felhő alapú szolgáltatást, főleg biztonsági megoldásokat. További gyakran igénybe vett szolgáltatás az e-mail is.
A felmérés szerint vannak olyan szervezetek is, amelyek már teljesen áttértek a felhőbe. A megkérdezettek kevesebb mint 20 százaléka számolt be arról, hogy a kutatásban szereplő felhőközpontú területek mindegyikét alkalmazza. Körülbelül minden negyedik szervezetből egy már a végrehajtási szakaszban jár, nagyjából kétharmaduk pedig még mindig a korai tárgyalásoknál, vizsgálatoknál tart, vagy egyáltalán nem tervezi a felhőbe áttérést.
A felmérés kimutatta azt is, hogy azok a szervezetek, amelyek már alkalmaznak felhő technológiákat, nem tapasztalták teljes körűen a korábban várt eredményeket és előnyöket: 88 százalékuk azt várta a felhőtől, hogy javítani fogja az informatikai hatékonyságát, de ez csak 47 százalékuk esetében vált valóra. Az eredmények elmaradtak a katasztrófa-elhárítás, hatékonyság, alacsonyabb üzemeltetési költségek és a nagyobb biztonság területein is.
A Symantec számítási felhőről készült kutatása a világ legnagyobb felmérésének számít 5300 megkérdezettel, 38 ország részvételével.

Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Atlétika
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Belföld
Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
Az eset könnyen okozhatott volna balesetet.
2 perce
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Cinematrix
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Az a baj, hogy a vásárlók nem értik az áruházi kínálatot – vizsgálódik a GVH a teljes kiőrlésű termékek körül
Minden tizedik magyarnak fontos lenne, hogy a boltok ne csaljanak.
március 21., 05:54
- Futball
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Reklám
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára
Az elkövetőket letartóztatták.
március 21., 09:38
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Külföld
2024-ben mintegy négyezren választották az eutanáziát Belgiumban
Az igénylők száma 16,6 százalékkal növekedett egy év alatt.
március 21., 07:13