További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Még mindig nem ért véget a hekkerek csütörtök éjjel indított akciója: a Megaupload lekapcsolása és vezetőinek letartóztatása miatt pár óra leforgása alatt több oldal elérhetetlenné tettek. Az Anonymous mostanában nagyon aktív: idén már beszálltak a SOPA-ellenes kampányba, az arab-izraeli konfliktusba és Pirate Bay mellett is kiálltak.
A Megaupload ellen indított hajtóvadászat annyira felbőszítette a hekkerek és aktivisták laza szövetségéből álló csoportot, hogy minden idők legnagyobb támadásait hajtották végre. Az #OpGlobalBlackout akció keretében ráadásul nemcsak az eddig megszokott DDoS-ről (túlterheléses támadás), hanem konkrét behatolásról is szó van. A CBS amerikai televíziótársaság honlapját egyszerűen letörölték. Más információk szerint nem töröltek, csak "beszennyezték" a DNS-t, azaz más IP címre irányították a weboldalt. Mindenesetre azóta már visszaállították a weblapot a fenntartói.
A csoport korábban megbénította az amerikai igazságügyi minisztérium, a RIAA és MPAA (film, illetve zenekiadói szövetségek), a Universal és EMI zenekiadók és az FBI honlapját, majd az UnversalMusic.com-ot és a francia médiacég, a Vivendi honlapját is. A The Hacker News szerint ezzel egy időben több brazil honlapot is lebénítottak. Néhány weblapon üzenetet is hagytak: “Ha a Megaupload leállt, ti is leálltok”. A Youtube-ra feltöltött videó tanúsága szerint mindez csak a kezdet: az amerikai kongresszust arra figyelmeztetik, hogy korábban számtalan weblaphoz fozzáfértek, köztük bankok szervereihez is és ezeket felhasználják, ha nem állítják vissza a Megauploadot.
Fájlcserélő-armageddon
Úgy tűnik, nem kell semmiféle SOPA, vagy PIPA ahhoz, hogy az amerikai jogvédő szervezetek akcióba lendüljenek: a tengerentúlról érkező hírek alapján sorra zárják be a különböző fájlcserélő oldalakat. Az eddigi lista:
- 4shared: mindent letöröltek
- FileJungle (a FileServe tulajdona): több fájlt letöröltek, blokkolva van több amerikai címről
- FilePost: több, illegális tartalmat feltöltő fiókot zároltak
- FileServe: tömeges törlés, bezárták a partnerprogramot
- FileSonic (a Fileserve tulajdona): megszüntették a fájlmegosztást
- MediaFire: fájlokat és hozzáféréseket törölnek
- MegaUpload, MegaVideo: bezárta az FBI
- UploadStation (a FileServe tulajdona): tömeges törlés, amerikai címek blokkolva
- Uploaded: amerikai címek blokkolva
- VideoBB, VideoZer, Wupload: mind bezárták a partnerprogramot