Pert indított az Apple a Kodak ellen
Az Apple szerdán azzal a kéréssel fordult a Kodakot felügyelő csődbírósághoz, hogy engedélyezzék számukra az Eastman Kodak Co. ellen indított szabadalomsértési pert – írja az IT Café. Az Apple úgy ítélte meg, hogy a nyomtatók, a digitális fényképezőgépek, illetve képkeretek gyártása során a Kodak engedély nélkül használt fel az Apple tulajdonában álló technológiákat. A cég a kérelemben kifejtette, hogy bár a csődvédelmi törvény nem tiltja a védelem alatt álló vállalatok ellen indított szabadalmi pereket, az Apple elővigyázatosságból kéri a csődbíróság jóváhagyását, mielőtt két fórumon is bepanaszolnák a Kodakot.
A két cég már korábban is pereskedett egymással szabadalmi ügyekben. A kereskedelmi nézeteltérésekben eljáró International Trade Commission (ITC) már elutasította az Apple egyik keresetét a Kodakkal szemben. Ezután az egyre súlyosbodó válságból szabadalmi perek segítségével is kikecmeregni próbáló Kodak nyújtott be keresetet az Apple és a HTC ellen januárban. Az Apple egy héttel ezelőtt azzal próbált védekezni, hogy az ITC nem vizsgálhatja az ügyet, mivel a Kodak csődvédelmet kért, és azt tervezik, hogy szabadalmaikat, illetve a digitális fényképezőgépekkel foglalkozó üzletágukat eladják.
A Kodak néhány nappal később azzal reagált a vádakra, hogy a csőd nem változtat a szabadalomsértés tényén, a kártérítésre pedig azért is számítanak, mert az sokat jelentene a nehéz helyzetben lévő cégnek. Hogy az ITC ebben az ügyben vizsgálatot indít-e, azt február 23-ig fogják eldönteni.