Magyar világrekord vak Rubik-kocka-kirakásban
Világrekordot ért el a magyar Endrey Marcell a belgiumi Zonhoven Open 2012 Rubik-kocka-kirakó bajnokságon. A magyar versenyző az egyik legnehezebb versenyszámként számon tartott vak kirakásban utasította maga mögé a mezőnyt, a világcsúcs idő 28,8 másodperc volt, amit rögtön az első fordulóban ért el. A második két menetben 30,71, illetve 43,56 másodperc volt Endrey eredménye, amivel óriási fölénnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Rajta kívül senki nem került egy perc alá a mutatvánnyal.
A rekorddal végződő próbálkozásnál Endrey nagyjából tíz másodpercig memorizálta a kocka állását, majd a szemkötő felvétele után, szinte követhetetlenül gyors mozdulatokkal, kevesebb mint húsz másodperc alatt tekerte vissza a kockát alapállapotba, teljes egészében emlékezetből, vakon.
Endrey 2007 óta Rubik-versenyző, a klasszikus versenyszámban, a sima bűvös kocka kirakásában sosem volt ott a világ élmezőnyében, specialitásában, a vak kockakirakásban azonban ma már ritkán talál legyőzőre. Tavalyi világbajnoki negyedik helye után az idei vébé nagy esélyesének tartják, a fejlődése egészen félelmetes ebben a versenyszámban: a 2010-es Európa-bajnokságon még egy perc feletti idővel nyert ezüstöt, most pedig áttörte a fél perces álomhatárt. Az eddigi világrekordot egy kínai versenyző, Yuhui Xu tartotta 30,58 másodperccel.
A Zonhoven Open 2012 igazi sztárja egyébként a világcsúcs ellenére egy másik magyar versenyző, Barát Bence volt, aki hat versenyszámot nyert meg, köztük az átlagemberek nagy része számára megoldhatatlan feladatot jelentő 6*6*6-os, és 7*7*7-es kockák kirakását.