Ideiglenes honlapot indít az Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság (Ab) ideiglenes oldalt indít arra az időre, amíg sikerül újjáépíteni az informatikai rendszerüket a múlt hétvégi támadás után. Sereg András, az Ab szóvivője pénteken azt nyilatkozta, hogy a hivatalos honlapjukat ért hekkertámadás ügyében folyamatban van a vizsgálat.
Sereg azt is megjegyezte, hogy amint sikerül elhárítani a hibákat, újraindítják a honlapot. Az ideiglenes oldalon is megtalálhatók a legszükségesebb információk, például a napirend és az Ab határozatai.
Az Ab honlapját vasárnap hajnalban törték fel. A támadók több bekezdéssel is kiegészítették a hivatalos honlapon az alaptörvény nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket. A szövegbe beleírták, hogy „az informatikában dolgozók 32 évesen a fizetésük 150 százalékával nyugdíjba mehetnek”, illetve azt is, hogy az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok és egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjenek. Az Ab hivatala vasárnap délután leállította a szervert és megkezdte a rendszer ellenőrzését, valamint az újraindításához szükséges munkákat.
Az Anonymous az elmúlt hónapokban számos internetes támadást hajtott végre világszerte. Az Interpolnak múlt szerdán sikerült letartóztatnia a hackercsoport 25 tagját Európában és Dél-Amerikában. A csoport látványos támadásokat hajt végre, mivel fő céljuk az, hogy bekerüljenek a hírekbe.
Kőrös Zsolt, az informatikai biztonsággal foglalkozó Noreg Kft. ügyvezető igazgatója az ügy kapcsán azt nyilatkozta, hogy az Alkotmánybíróság honlapja vélhetően nem a legjobban védettek közé tartozik, mivel nincsenek rajta titkos adatok, illetve nem nyújt olyan szolgáltatást, amely költségesebb védelmet igényel, ellentétben például az adóhatóssággal vagy a bankokkal.