Áprilistól harminc, eddig jobbára segélyből élő állampolgár kezdheti meg a munkát a Nagykőrösi Távmunka-házban - írja a Microsoft sajtóközleménye. A szoftvergyártó vállalat magyarországi leányvállalata segítette a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központot a távmunkaház elindításában, például a számítógépekhez Windows 7, Office2010 és Windows Server programokat, Office365 csomagot biztosított, illetve részt vett a dolgozók IT képzésén is, és a tantermet a Microsoft látta el bútorokkal.
A projekt szervezői abban bíznak, hogy olyan munkaképes embereket sikerül visszahozni a munkaerőpiacra, akiknek egyébként alig, vagy nagyon kevés lehetőségük lenne dolgozni. A távmunka az őket alkalmazó cégeknek is segít, mert csökkenthetik költségeiket és hatékonyabban működhetnek.
A Nagykőrösi Távmunka-ház leendő dolgozóinak többsége gyermekgondozási-segélyen volt, de szülés előtti munkahelyükre nem vették vissza őket, és gyermekük miatt nem tudnak naponta bejárni Budapestre. Mások napi több órát ingáztak munkahelyük és lakásuk közt, az új központnak hála azonban lakóhelyükhöz közel tudnak dolgozni.
"További terveink között egy olyan gyermekeknek szóló játszó és fejlesztő terem létrehozása áll, ahol az anyák a munkájuk idejére szakképzett dajkákra bízhatják gyermekeiket” – mondta Tóth István, a Bács Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ igazgatója. A civil szervezet az áprilisban elindított Kismama Karrier Központ programmal legalább 160 kismama és kisgyermeket nevelő apuka munkaerőpiacra való visszasegítését szeretné elérni.