A Pew Research Center friss tanulmánya szerint az amerikai felnőttek ötöde olvasott a tavalyi évben e-könyvet. Azok, akik elektronikus könyvet olvasnak, nemcsak a nyomtatott könyvek vásárlását preferálják a kölcsönzéssel szemben, hanem alapvetően többet is olvasnak.
Akik belevetették magukat az e-könyv-olvasásba, majdnem minden szempontból megelőzik a többi olvasót – írják a tanulmány szerzői. Mindenekelőtt ezek az emberek minden típusú könyvet lelkesen olvasnak: 88 százalékuk az utóbbi 12 hónapban nyomtatott példányt is forgatott.
A Bill & Melinda Gates alapítvány által finanszírozott kutatás közel háromezer, tizenhat éven felüli embert kérdezett meg novemberben és decemberben. A Pew ereményei azt mutatják, hogy az e-könyveket fogyasztók egy évben átlagosan huszonöt könyvet olvasnak, míg a technológiát nem használók csupán tizenötöt.
Az e-bookot olvasók nem mondanak le a nyomtatott példányokról sem. Az elmúlt egy évben a felnőtt korú népesség 72 százaléka olvasott hagyományos könyvet, ezzel szemben csupán 21 százalékuk olvasott e-bookot, és 11 százalékuk hallgatott hangoskönyvet – áll a tanulmányban.
A kutatásból az is kiderül, hogy az e-könyv-fogyasztók általában akkor választják ezt az alternatívát, amikor például utazás során gyorsan és egyszerűen szeretnének hozzájutni a kívánt olvasmányhoz. Azonban mikor a gyermeküknek olvasnak vagy a barátaiknak kölcsönadnak egy-egy könyvet, még mindig a nyomtatott példányokat részesítik előnyben. A Pew másik fontos megállapítása, hogy az elmúlt két év során négyszeresére nőtt az e-könyvet olvasók száma. Ők különböző készülékeken olvasnak: Kindle-ön, Nookon, okostelefonon vagy tableten.