A Wikipedia kifogy a szerkesztőkből
Bajban van a Wikipedia, derült ki az online enciklopédia szerkesztőinek hivatalos konferenciáján, a Wikimanián. A napi több milliós látogatottságú lexikon az internet tíz legforgalmasabb oldala közé számít, és egészen egyedi módon a fenntartását nem reklámokból, hanem a felhasználók adományaiból, és alapítványok támogatásából fedezi. Ezzel sikerül megőriznie a pártatlanságát is. Mindez azzal is jár, hogy az egyes szócikkek írói, az oldal szerkesztői és adminisztrátorai mind önkéntesek, a munkájukat puszta lelkesedésből végzik.
Az önkéntesek lelkesedése, és a számuk azonban egyre csökken. A statisztikák szerint a Wikipedia-szerkesztői kedv a kétezres évek közepe óta folyamatosan csökken. 2007-ben még 50 ezer aktív önkéntes dolgozott a szócikkeken (az aktívság legalább havi öt szerkesztés jelenti ), ez mára 30 ezer alá esett. 2005 őszén havi 50-60 szerkesztőt emelt ki a közösség adminisztrátorrá, ez a szám 2010 óta havi tíz alatt van.
A fogyatkozás egyelőre nem fenyegeti a Wikipedia fenntartását vagy az információk frissen tartását, de a megmaradó szerkesztőknek és adminisztrátoroknak egyre több a dolguk, így egyre valószínűbb hogy kiégnek, vagyis a folyamat önmagát erősítve könnyen elszabadulhat és visszafordíthatatlanná válhat. A Wikipedia a régi emberek helyét friss, lelkes önkéntesekkel próbálja feltölteni, akiket egyszerűen kezelhető, felújított szerkesztőfelülettel várnak (a régi kicsit fapados volt, ami sokakat elriaszthatott a kezdők közül). Azt is erősebben próbálják majd hangsúlyozni a látogatók felé, hogy a Wikipediát bárki szerkesztheti, ugyanis ez sem egyértelmű mindenki számára.
Hogy mi a szerkesztők fogyásának oka, arról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint ez természetes folyamat, egyszerűen elmúlt az újdonság varázsa a közösség számára, már nem olyan varázslatos dolog részt venni a Wikipedia készítésében, mint volt öt éve. Mások szerint a szerkesztői közösség magja lett túl elitista és zárkózott, és egyszerűen nem engednek be maguk közé újakat.