
Medium néven indít új mikroblog-szolgáltatót Evan Williams és Biz Stone, a Twitter és a Blogger két társalapítója. Williams szerint az új szolgáltatásnál az elmúlt 13 év tapasztalatait és az emberek igényeit figyelembe véve gondolták át a tartalommegosztás jelenlegi formáját.
Ez azért nem teljesen fedi a valóságot, a CNN szerint a Medium elsősorban a már meglévő közösségi oldalak (Pinterest, Tumblr, Blogger, Reddit) legnépszerűbb funkcióit gyúrta egybe és ezt összekapcsolták a Twitterrel. A Medium megjelenése leginkább a minimalista Tumblrre vagy WordPressre hasonlít, a posztokat ugyanúgy témák szerint csoportosítja kollekciókba, mint a Pinterest, és azokat a közösség szavazatai alapján kialakuló népszerűség szerint rendezi, mint a Reddit vagy a Digg.
A szolgáltatás motorja egyértelműen a kollekciók, amiben témák szerint lehet keresni, a Medium így nem is igazán alkalmas az egyének posztjainak követésére. Ha valaki rákattint egy felhasználó nevére, nem annak kezdő oldalát adja ki, ahogy azt megszokhattuk, hanem a Twitter-fiókját, ahol keresni lehet a Mediumra posztolt bejegyzései között.
A kollekciók logikusan lettek kitalálva, jelenleg olyanok vannak, mint a „When I Was a Kid”, amiben gyerekkori képeket, vagy a „This Happened to Me”, amiben sztorikat lehet megosztani, valamint az „I.M.H.O”, ami a szerkesztők szubjektív válogatását tartalmazza.
A készítők szerint az új szolgáltatással nem a megosztás újrafogalmazása volt a céljuk, inkább minőségileg akarták felturbózni a tartalmakat: a Medium jóval több helyet biztosít a felhasználóknak mint a 140 karakteres posztokra korlátozott Twitter, emellett mivel nem az egyénre épül, a felhasználókon nincs nyomás, hogy rendszeresen (és így átgondolatlanabbul) posztoljanak. A szavazással a kollekciókból a felhasználók többsége által legjobbnak tartott tartalmak emelkednek ki, ez egyben csoportokba is szervezi a felhasználókat, akár egy újság rovatainál.
Mivel a szolgáltatás hivatalosan még nem indult el, a Mediumra egyelőre csak néhány szerencsés kiválasztott posztolhat, Twitter-fiókjával azonban már bárki szabadon regisztrálhat és böngészhet a tartalmak között, vagy akár szavazhat is.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
9 perce
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30