Pár hét múlva jöhet a Bitcoin-bankkártya
Tavaly még úgy tűnt, hogy a titkosított virtuális valuta halálra van ítélve, de a hekkertámadásokat és az árfolyam zuhanását stabilizáció követte, így a geekeket, anarchistákat, drogkereskedőket és a WikiLeakset is kiszolgáló Bitcoin a mai napig működik. Árfolyama jelenleg tíz dollár körül jár.
Egy New York-i fejlesztőcég elhatározta, hogy megkönnyíti a titkosított pénznem használatát, hogy a digitális rendszerek mellett a valós életben is haszna legyen. Az Ars Technikának adott villáminterjúban Charlie Shrem, a Bitinstant társalapítója azt mondta, hogy két hónapon belül elindulhat az általuk kitalált rendszer, amely az egész világgal ismertté teheti ezt a fizetési módot.
A kártya ugyanúgy működne, prepaid (előre fizetett) bankkártya, fix összeget lehet majd a kártyán tartani. Shrem nem árulta el, hogy melyik bankok adják ki a kártyát, és egyelőre annyit lehet tudni, hogy az USA-ban és egy másik országban is piacra dobják.
A kártyák elejére QR-kódot nyomtatnak, hátoldalukra pedig a Bitcoin-címet. Ezzel a megoldással nemcsak pénzt lehet majd levenni a Bitcoin-számláról, hanem kártyás tranzakciók is megvalósíthatók a rajta tárolt információkkal.
A kártya ezer dollár beépített limittel érkezik, akárcsak a többi, amerikai prepaid bankkártya. A kártya megszerzéséhez azonban az Amerikai Egyesült Államokban érvényes irányelv alapján személyes adatokat is meg kell adni.
A bank nem a bitcoin nevű virtuális pénzt kezeli, minden dollárban számol el. A felhasználónak viszont csak bitcoinokkal lesz dolga, és a két valuta átváltását a Bitinstant végzi el, természetesen pénzért. „Még ki kell doglozni, de az elmélet ennyi. Még semmi sincs kőbe vésve, dolgozunk a részleteken” – mondta Shrem.
Nicolas Christin, a Carnegie Mellon Egyetem Információhálózati Intézetének társigazgatója átfogó gazdasági kutatásokat végzett Bitcoinról. Szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a bankkártya bármilyen hatással lenne a bitcoin elterjedésére. “Túl nagy árat kell fizetni: az anonimitás a legfőbb oka annak, hogy valaki ezt a pénznemet használja, a kártyához pedig ezt fel kell adni.”