Letartóztatták a Pirate Bay egyik alapítóját
Letartóztatták az egyik legnépszerűbb fájlcserélő internetes oldal, a Pirate Bay egyik társalapítóját Kambodzsában; a férfira Svédországban a szerzői jogok megsértése miatt egy év börtön vár - közölték hétfőn a kambodzsai hatóságok. Gottfried Svartholm Wargot még csütörtökön tartóztatták le a lakásában a kambodzsai fővárosban, Phnompenben.
„Jelenleg Kambodzsában tartjuk fogva, és arra várunk, hogy kiadjuk Svédországnak" – mondta el a helyi rendőrség egyik szóvivője. Bár a délkelet-ázsiai országnak nincs kiadatási egyezménye Svédországgal, Phnompen már bekérte az ügy részleteit Svédországtól, hogy mihamarabb megtörténhessen a kiadatás.
A svéd férfit az oldal másik három alapítójával együtt 2009-ben ítélték el, amiért közrejátszottak a szerzői jogok megsértésben azzal, hogy felhasználók millióinak tették lehetővé zenék, filmek és számítógépes játékok illegális letöltését. Az alapítókat egy-egy év börtönre és 3,6 millió dollár pénzbüntetésre ítélték, amelyet a különböző zenekiadóknak és filmforgalmazóknak kell kifizetniük mint kártérítést.
A másik három vádlott börtönbüntetését egy fellebbviteli bíróság később enyhítette, a kártérítés összegét viszont megemelte, Svartholm Warg azonban nem jelent meg az erről határozó tárgyaláson, mert már akkor is Kambodzsában volt. A alapítók mindvégig tagadták a bűnösségüket, mondván, az oldal valójában nem tárol szerzői joggal védett adatokat, hanem csupán egy fórum, amely lehetővé teszi, hogy felhasználók kicseréljék ezeket a fájlokat.