Személyi asszisztens lesz Watsonból
Az IBM azon dolgozik, hogy vetélkedőnyertes szuperszámítógépét személyes, hordozható asszisztenssé alakítsa. A Watson 2.0-ra keresztelt rendszer hangvezérlésű lesz, az Apple Siri nevű szoftverének felturbózott változata – legalábbis Bernie Meyerson az IBM innovációs részlegének vezetője szerint.
A Watson új változata értékelné a valós életből származó információkat, például felismerne képeket, hangokat és helyadatokat. Kezdésnek az IBM valószínűleg beépíti a rendszerbe néhány, már létező technológiáját, például a képfelismerést. A hangfelismeréshez ugyanúgy licencet kell venniük, mint ahogy az Apple tette a Sirivel, például az ezzel is foglalkozó Naunce nevű cégtől, akivel már 2011 óta dolgoznak együtt Watson ráncba szedésén.
A hasonlóságok ellenére nem túl valószínű, hogy az IBM a Siri jelenlegi egyeduralmának megdöntésére törne, mivel teljesen más felhasználói bázissal rendelkezik. Ügyefeleik leginkább az üzleti világból kerülnek ki, főleg a pénzügyi és egészségügyi szektorból.
Tavaly az IBM összefogott a Nuance-szel, hogy Watson agyát és a Nuance beszédfelismerő technológiáját egy okos, gyors, ténykereső személyi asszisztensben egyesítsék, amely hasznos lehet az orvosoknak és nővéreknek.
Szeptemberben Watson a WellPoint egészségbiztosító segítségével elkezdett onkológiát tanulni, a kutatók visszafelé tanították Watsont: először válaszokat tápláltak belé. Ha feltesznek neki egy kérdést, a gép a más megtanult anyagok alapján válaszol. Jelenleg a szoftver több millió könyvet és weboldalt ismer, ezekből 66 millió oldalt tud átnézni másodpercenként. Minél többet elemez majd a gép, annál pontosabb válaszokat ad. Nemcsak azt mondja majd meg, melyik válasz helyes, hanem azt is, hogy miért. A projektnek 2013-ra lesz látható eredménye.
Probléma, hogy Watson túl sok energiát fogyaszt egy átlagos okos eszköz akkumulátorához képest: hatezer személyi számítógépnek megfelelő energiát használ. Meyerson szerint a mobilverzió, amelyen dolgoznak, jóval kevesebb energiát igényel majd. A Watson 2.0 egyelőre kísérleti szakaszban van, még nagyon messze attól, hogy bárki beépítse saját szerverébe, vagy a kezében hordozza.