Enikő, Melitta
8 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Több zenét vásárol, aki kalózkodik

2012.10.17. 08:12

Egy amerikai és német fájlcserélőket vizsgáló, médiafogyasztást és vásárlási szokásokat felmérő tanulmány szerint a kalózok harminc százalékkal több zenét vásárolnak, mint azok, akik nem vesznek részt a fájlcserében.

Az eredmények megerősítik, hogy a fájlmegosztók lényegében a zeneipar legjobb vásárlói. Ráadásul, a kutatás szerint, a közhiedelemmel ellentétben az offline másolás sokkal gyakoribb, mint az online zenei kalózkodás.

Az amerikai hanglemezgyártók szövetsége, a RIAA keményen fogalmaz a zenelopással kapcsoltban: “Míg egy letöltés talán nem érződik bűnözésnek, a letöltött zenék millióinak összeadott hatása már romboló.” A RIAA szerint a romboló hatás millió dolláros kárban értelmezhető: minél többet kalózkodnak a felhasználók, annál kevesebbet vásárolnak.

A Columbia University lapja, az American Assembly publikált egy előzetest egy kultúra másolásáról szóló tanulmányból. A tanulmány több ezer telefonos interjún alapul, a résztvevőket az USA-ban és Németországban kérdezték. Ahogy megjósolható, akik saját bevallásuk szerint fájlcserélők, harminchét százalékkal több zenét osztanak meg online, mint mások. Viszont az is kiderült, hogy az adatok alapján előbbiek jóval több legális zenét vásárolnak.

p2p-music
Fotó: torrentfreak.com

A fenti grafikonon látszik, hogy a német adatok még az amerikainál is hangsúlyosabbak: a peer-to-peer (p2p) felhasználók háromszor annyi digitális zenét vesznek, mint a többiek – igaz Németországban csak nagyon kevesen vannak azok, akik egyáltalán nem használják a fájlcserélő-megoldásokat.