Lefoglalták, de nem tudják bekapcsolni
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Október nyolcadikán hétfőn jött a hír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 140 terabájtnyi warezt foglalt le. Az ügyben viszont egyelőre se gyanú, se gyanúsított, pedig a szervereken állítólag negyvenezer e-könyv, film, dal és szoftver illegális másolatát tárolták.
A NAV-tól megtudtuk, hogy az akciót a hivatal pénzügyi nyomozói vezették, 2009. január elseje óta hozzájuk tartozik minden ilyen ügy. Az akkor még folyamatban lévőket - a Coldfusion ügyét kivéve - elvették a korábbi hatóságoktól. Kiderült az is, hogy az eljárás egy bejelentés alapján indult, és a nyomozók állapították meg a szerverek jogsértő tartalmát – bár ennek módjáról semmilyen további tájékoztatást nem kaptunk.
Ilyet még nem látott
Mint az ügyben érintett szerverpark, a DTSH tulajdonosa elmondta, a helyszínre érkező szakértő saját elmondása szerint még soha nem dolgozott olyan rendszerrel, amit ott talált. A lefoglaláshoz a cég rendszergazdájának segítségét kérték. Állítólag a 24 óra alatt, mialatt a helyszínen voltak, összesen egy adatbázist és egy fájllistát sikerült lementeni, azonban a hatóság emberei nem keresték konkrétan az illegális tartalmakat.
A tulajdonos ezalatt éppen külföldön volt, de sms-ben utasította a kollégákat, hogy mindenben működjenek együtt a hatóságokkal, akiknek ennek ellenére is csak ezt a szerény eredményt sikerült produkálniuk. A szervereket jogilag ugyan az Inviteltől foglalták le, valójában azonban a közleményben is említett dtsh.hu tulajdonát képezik, ami egy ingyenes tárhelyszolgáltató.
Az ügyben gyanúsított nincs, a dtsh.hu tulajdonosa csupán „egyéb érdekeltként” szerepel az ügyben, azonban még erről sem kapott semmilyen hivatalos papírt, csupán telefonon közölték vele, sokadik megkeresés után.
A szervereken kívül a könyvelést is lefoglalták még szeptember ötödikén, azonban ehhez sem nyúltak a mai napig sem: ez akkor derült ki, amikor a cég tulajdonosa visszakérte a hatóságoktól, hogy le tudja rendezni az esedékes adóügyeket – aminek végeredményét a lefoglaló hatóságnak, a NAV-nak fog benyújtani. A panaszokra a hivatal nem reagált, pedig a tulajdonos írásban jelezte, hogy pótolhatatlan dolgok vannak a szerveren.
„Nincs elég áramunk”
A szerverek valószínűleg csak porosodnak valahol, mivel a NAV felhívta a cég tulajdonosát, és kérte, hadd vigyék vissza a szervereket, mivel nincs elég áramuk, nem tudják még bekapcsolni sem a szerverparkot – állítja a tulajdonos. Kérték azt is, hogy a cég rendszergazdája legyen jelen, mivel a szakértő nem ért hozzá. Ezzel a kéréssel kapcsolatban is megkerestük a hatóságot, azonban csak azt a választ kaptunk, hogy „ennél több részletet a nyomozás érdekeire tekintettel nem tudunk megosztani a nyilvánossággal".
A DTSH tulajdonosa szerint apróbb dolgokkal is volt gondja a NAV-nak, például a lefoglalás helyszínén, a cég nyomtatójával nyomtattak, mert máshogy nem tudták megoldani. A szerverterem egyébként a NAV közleményétől eltérően a tulajdonos szerint nem húsz-, hanem harmincmillió forintot ér, ráadásul a 140 terabájt warez adat is légből kapott, mivel a szerverparkhoz tartozó tárhely valójában 190 terabájtos, valamint a lefoglaláskor nem is kerestek konkrétan illegális tartalmakat.
Premier filmek
A NAV esetlenkedése ellenére úgy tűnik, hogy a cég szerverein a felhasználók valóban tároltak jogsértő dolgokat is. Nyilván a bírósági eljárásig nem lehet ilyen biztosan állítani, de laikusként erősen gyanítható, hogy valóban futottak illegális tartalmakat ajánló oldalak a szervereken.
A DTSH saját toplistája szerint ugyanis a vezető, utp.dtsh.hu címen futó oldal (a NAV korábbi közleménye szerint ez volt az egyik célpont) filmekkel és játékokkal foglalkozott, de sokat elmond, hogy a listában olyan oldalakat találunk, mint a „Premier Filmek", vagy a „Movies & Games".
A cég maga írja weboldalán, hogy a felhasználók rendelkezésére áll egy védett tárhely, amelyet SMS-regisztráció után vehetnek igénybe – ez egyértelműen az emeltdíjjas sms-sel működő warezoldalak működési elve. Bár a tárhelyszolgáltató weboldal zavartalanul üzemel, a korábbi toplistás oldalak nem elérhetőek, a látogatókat a korábbi tartalom helyett egy rövid üzenet fogadja: „Tajekoztato hamasoran levelben es a www.dtsh.hu fooldalon!".