Az Apple bejelentette, hogy decemberben elkezdi az iPhone 5, a negyedik generációs iPad, és az iPad Mini forgalmazását Kínában. A telefon kínai premierje nem lepte meg különösebben a szakértőket, de a két tablet sokkal gyorsabban érkezik a kínai piacra, mint egyébként szoktak. Ennek több oka is lehet, elképzelhető, hogy az Apple az iPhone 5 megjelenése óta csökkenő részvényárfolyamát szeretné megtámogatni az év végén a várthoz képest egy nagy adag plusz bevétellel. A gyors premier arra is utalhat, hogy a két új táblagép a nyugati piacokon nem fogy olyan jól, mint tervezték, a legyártott mennyiséget nem szívja fel azonnal a kereslet, és fel tudnak halmozni akkora készletet, hogy Kínában is el tudjon indulni a terjesztés.
Elemzők szerint a kínai iPhone 5-start megerősítheti annyira a telefon eladásait, hogy az a karácsonyi hónapban elérje a 45 millió példányt, de megjegyzik azt is, hogy az ötös iPhone világszintű terjesztése lassabban megy, mint várták. Az előzetes elemzői becslések az év végére 100 ország 240 szolgáltatójának kínálatába várták az iPhone 5-öt, ehhez képest most még csak 47 országban elérhető a telefon (a jóval később elindult iPad Mini pedig 42-ben).
A kínai start a piac mérete mellett azért is fontos az Apple számára, mert az iPhone 5 az első készülékük, ami technikailag mindhárom nagy kínai mobilszolgáltatónál képes lesz működni. A decemberi induláskor egyébként a legnagyobb helyi szolgáltató China Mobile-nál (700 millió ügyféllel a világ legnagyobb mobilcége) még nem lesz elérhető az iPhone 5.