Jenő
-3 °C
6 °C

Obama kibertámadást rendelhet el

2013.02.05. 07:31

Egy titkos törvényességi felmérésben, amely az Egyesült Államok egyre nagyobb kibernetikai fegyverarzenáljának használatáról szólt, arra a megállapításra jutottak, hogy Barack Obama elnöknek jogában áll elrendelni megelőző kibertámadást, ha az országnak bizonyítéka van arra vonatkozóan, hogy külföldről súlyos internetes támadás fenyegeti – közölte hétfőn meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva a The New York Times .

Az amerikai kormányzat a következő hetekben hagyja jóvá azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák majd a haderőnek, hogy hogyan védekezhet vagy lendülhet ellentámadásba egy jelentősebb kibertámadás esetén. Az új irányelvek szabályozni fogják azt is, hogy a hírszerző szolgálatok potenciális támadásra utaló jelek után kutatva milyen esetekben kutathatnak át távoli számítógépes hálózatokat, vagy – elnöki jóváhagyás esetén – hogyan támadhatják romboló kódokkal Amerika ellenségeit abban az esetben is, ha a szóban forgó ellenséggel az ország nem áll nyílt háborúban.

A The New York Times szerint a kibernetikai hadviselésre vonatkozó szabályok, csakúgy, mint azok, amelyek a drónokkal folytatott hadviselésre vonatkoznak, titkosak lesznek. Megalkotásukban kulcsszerepe volt az elnök terrorelhárítási tanácsadójának, John O. Brennannak, aki hamarosan a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójává lép elő, ha jelölését a szenátus jóváhagyja.

A lap emlékeztetett arra, hogy a Pentagonon belül nemrég kiberparancsnokság alakult, és hogy a számítógépes hálózatok elleni hadviselésre szánt keretek abban az esetben is nőni fognak, ha a katonai büdzsé összességében zsugorodik.

Az új kiberpolitikai irányelvekre nagy hatást gyakorolt a terrorelhárítás gyakorlatának az elmúlt évtizedben végbement fejlődése. A kiberhadviselésre ugyanaz a munkamegosztás lesz jellemző, mint a terrorelhárításra: a haderő a nyílt műveleteket folytatja le a hadviselés szabályai szerint, a hírszerző szervek pedig titkos dróntámadásokat és kommandós akciókat hajtanak végre olyan területeken, amelyeket hivatalosan nem minősítettek háborús övezetnek.

Obama eddig egyetlen alkalommal, első elnöksége elején hagyta jóvá kibernetikai fegyverek bevetését: az akció célpontjában az iráni urándúsító létesítmények számítógépes hálózatai álltak. Az Olimpiai Játékok fedőnevű műveletet még George W. Bush elnöksége alatt a Pentagon készítette elő, de az elnöki utasításra átkerült az elektronikus és kibernetikai műveletekre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) irányítása alá.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?