![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Már félig kész az új Windows
Elért a tesztelés fázisáig a Windows következő generációja, az új operációs rendszernek éppen az első, publikusan is elérhető próbaváltozatán dolgoznak a Microsoft programozói, tudta meg a The Verge. Az általában jól értesült lap kínai forrásokra hivatkozva azt írja, a demó egy-két hónapon belül, a végleges változat pedig a nyáron jelenhet meg.
![000 Was7005018](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/393/3934/39349/3934952_46efc96ad40dffde87001708c9d4cb14_wm.jpg)
Az új Windows fejlesztése Blue vagyis kék kódnéven zajlik a Microsoftnál a Windows 8 megjelenése óta. A pletykák szerint ezzel az operációs rendszerrel áll át a Microsoft az Apple-nél honos termékciklusra, és az idei évtől kezdve évente ad ki egy nagyobb kiegészítő csomagot a Windowshoz, ami gyakorlatilag új rendszerré változtatja a Windowst. A Blue és utódai a tervek szerint ingyenesek lesznek, viszont önmagukban nem futnak, mindenképpen egy alap Windows 8-ra kell rátelepíteni őket. A Blue publikus próbaverziójának célja, hogy a Microsoft tesztelje a felhasználókat az újdonsággal, és szondázza a közvéleményt az új rendszerrel kapcsolatban.
A Blue a hírek szerint a keresés területén újítja meg leginkább a Windows 8-at, a Bing keresőmotor kódjára épülő belső kereső a gépünkön és az interneten is az eddiginél sokkal intelligensebben keres majd, akár szöveges információkat, akár videót vagy képeket. Az Internet Explorer 11 böngésző is ebben a csomagban lát majd napvilágot. További fontos újítás, hogy az egyre népszerűbb, 7 és 8 hüvelykes tabletekre is külön specializált kezelőfelületet kap a rendszer.
Hogy az új Windows kap-e új nevet a megjelenésig, vagy a Blue kódnév lesz a végleges, egyelőre nem tudni, de nem lenne meglepetés az átkeresztelés, hiszen a kék szín és a Windows elég szerencsétlen asszociációkat kelt: az operációs rendszer lefagyásakor látható hírhedt képernyő, a kék halál nem biztos hogy a legjobb reklám egy új Windows-verziónak.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)