Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Ismét működik a UPC levelezőrendszere

2013.02.28. 12:04

Több olvasónk is jelezte, hogy problémák vannak a UPC levelezőrendszerével. A telefonálók arra panaszkodnak, hogy szerda délelőtt óta nem működik a levelezés, így lehetetlen emaileket küldeni és fogadni. Egy olvasónk szerint levelet fogadni tud, de küldeni nem. A cég hivatalos oldalán, illetve a UPC Facebook-oldalán a vállalat nem adott ki hivatalos közleményt a leállás okáról.

A központi ügyfélszolgálatot feltárcsázva a UPC arról tájékoztatta a telefonálókat, hogy a levelezésben fennakadások tapasztalhatók, és a felhasználók türelmét kérték a hiba elhárításáig. A problémát mostanra sikerült megoldani.

Szűcs László, a UPC kommunikációs igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a zavart a levelzőszerver meghibásodása okozta, de az internetszolgáltatást nem érintette. Szűcs szerint, mivel a központi szerver okozta a hibát, az egész országban fennakadások lehettek a levelezésben, de ez nem érintette a UPC minden előfizetőjét, mert a rendszer egyes leveleket sikerrel továbbított. A cég a részleges leállás során javította a hibát. Szűcs azt mondta, reméli, hogy az időközben elküldött levelek hamarosan megérkeznek a címzettekhez