Megint beszólt az Apple-nek a Microsoft

Egyre jobban belelendül a Microsoft a konkurenciának beszólogató reklámkampányba: a Samsung Galaxy- és iPhone-felhasználók közti ellenségeskedésből viccet csináló, esküvős-verekedős darab, és a Chrome-ot gyalázó, eredetileg nem is a széles publikumnak szánt kisfilm után megint az Apple a célpont, illetve az iPad táblagépek.

A Windows 8-at futtató Asus Vivotab reklámjában a táblagépet egy negyedik generációs iPaddel vetik össze, aminek a digitális asszisztens Siri szoftvere folyamatosan szabadkozik, amiért az iPad nem tudja ugyanazokat a kunsztokat, mint a windowsos tablet: automatikus frissítés, egyszerre több alkalmazás futtatása a képernyőn, a közkedvelt microsoftos irodai programok. Végül megelégeli dolgot, és arra kéri a felhasználót, inkább zongorázzon (ez az iPad Mini reklámkampányára utal, amiben éppen ez történt). Aztán jön a kegyelemdöfés, az ártak összehasonlítása, és a szlogen: kevesebb duma, több cselekvés. Később egy másik, hasonló összehasonlításokra épülő, de Siri nélküli verziót is útjára indított a Microsoft.


A Microsoft az utóbbi időben a szokásosnál is többet költ tévéreklámokra, a Windows 8 és a Surface kampánya a pletykák szerint 500 millió dollárba került. A konkurenciát hol viccesen, hol kicsit arrogánsan ekéző kampányok mögött mögött a híres reklámguru, Mark Penn áll, aki többek között Hillary Clinton 2008-as elnökjelölti kampányát vezényelte (és el is veszítette Barack Obamával szemben).

Amerikában egyébként a tévés reklámok szabályozása sokkal lazább, mint Magyarországon, simán adásba lehet adni a vetélytársakat vagy azok termékeit szidó hirdetéseket, csak akkor lehet perelni ezek miatt, ha tényszerű hazugság szerepel bennük.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40