Az All things digital értesülései szerint az Apple hosszan elhúzódó tárgyalások után végre leszerződött a Sony Music-kal, így a Warner és a Universal után a harmadik nagy zenekiadó is beállt a cég régóta pletykált online rádiója mögé. A zenestreamelés az utóbbi egy-két évben lett nagyon népszerű Amerikában és Nyugat-Európában (licencelési bonyodalmak miatt egyelőre nehezen terjeszkedik a műfaj a világ többi részén), és pár hete a Google is elindította a maga online rádióját, az addigi piacvezetők, a Pandora és a Spotify nagy bánatára. Az Apple a pletykákban iRadio néven szereplő szolgáltatást minden valószínűség szerint az iTunesba fogják beleépíteni, és a világ legnépszerűbb zeneboltjának hatalmas látogatói bázisával a lassú indulás ellenére hamar felzárkózhatnak az online rádiók piacán.
Hogy a rádió ingyenes lenne, és reklámokkal termelné ki a működése költségeit, vagy előfizetési díjat kellene érte fizetni, esetleg a kettő valamilyen kombinációja, egyelőre nem tudni. A konkurenseknél mindegyik verzió előfordul, a Google kivételével mindenhol van valamilyen korlátozott tudású ingyenes változat is. Az mindenesetre biztos, hogy ha a rádióban hallott bármelyik szám megtetszik, azt egy gombnyomással rögtön meg is vásárolhatjuk majd az iTuneson, ami valószínűleg érezhető forgalomnövekedést fog hozni a boltnak. Az, hogy az iTunes a világ nagyon sok országában elérhető, így Magyarországon is, reménykeltő a rádió terjedése szempontjából: az Apple az iTunes miatt már lefutotta egyszer a kötelező köröket jogdíjügyben, másodszor a streamelés miatt talán már könnyebb lesz.
A pletykák szerint azért tartott nagyon sokáig a tárgyalás az Apple és a zenekiadók között, mert a puszta mérete és az iTunes dominanciája miatt erős alkupozícióból induló Apple a szokásos licencdíjak felét akarta csak fizetni a zenék streameléséért. Emelllett az az érv szólhat, hogy a rádió hatására megvásárolt zenékből komoly jutalékot kapnak kiadók, így összességében jobb üzlet nekik az iTunes-rádió, mint a többi online zenés streamszolgáltató, akkor is, ha olcsóbban adják oda a zenéket online streamelésre.
Meg nem erősített hírek keringenek arról is, hogy az iRadio első körben csak Mac gépeken, iPhone-on és iPaden lesz elérhető, az Android éa a Windowst futtató pécék csak később kapják meg. A rádió hivatalos bejelentése a jövő heti WWDC Apple-fejlesztői konferencián várható, az indulás valószínűleg csak kicsit később.