Hiába nőtt egy év alatt 16 százalékkal, 9,7 milliárd dollárra a Google negyedéves nyeresége, a pénzügyi elemzők csalódottak, mert ennél többet vártak a keresőóriástól. Hasonlóan járt a Microsoft is, bár a nyeresége ennél jóval szerényebb, csupán 4,5 milliárd dollár volt. A tőzsdén nem kímélték a cégek részvényeit: mindkettőnek több mint 4 százalékkal esett az árfolyama.
Ami igazán meglepő, hogy a Google és a Microsoft egyaránt a mobiltelefonok népszerűsége miatt nem tudott nagyobb ütemben növekedni. A Google legnagyobb problémája az, hogy a mobilokon olcsóbbak a hirdetések, mint a számítógépeken. Az emberek pedig ma már gyakrabban használják a Google keresőjét az okostelefonokon és tableteken, mint a pc-ken. A keresőcég megpróbál küzdeni ez ellen, például a hirdetők már nem vehetnek olyan kampányt, ami kizárólag tableteken fut, ezt csak a a számítógépeken és laptopokon futó akció részeként vehetik meg.
De az is benne van a pakliban, hogy amíg jobban pörgött a világ gazdasága, addig a Google magasabban tudta tartani a hirdetések árát. Úgy tűnik, ez az időszak véget ért és helyreállt a kereslet-kínálat törvényszerűsége: többen klikkelnek a reklámokra, ezért kevesebbet ér egy klikkelés.
A Microsoftnak más okból okoznak gondot a mobilok: öt egymást követő negyedévben csökkentek a pc-eladások, és a cég egyelőre nem túl sikeres az újfajta mobil eszközök piacán. A fogyasztói pc-k piacán több mint 20 százalékkal csökkent a cég forgalma, míg a vállalati szegmensben szerény volt a növekedés (az is valószínűleg inkább az XP terméktámogatási idejének közelgő vége, és nem a Windows 8 miatt).
Saját gyártmányú Surface RT tabletje iránt olyan gyér az érdeklődés, hogy 900 millió dollárt kellett emiatt leírnia a cégnek. Nemrég harmadával csökkentette a tablet árát (500 dollárról 350-re), hogy megszabaduljon a raktáron maradt készletektől. Ez azért különösen kellemetlen, mert a tabletek piacát uraló Apple-nek nem kellett ilyen árcsökkentéssel népszerűsítenie az iPadet, és így is eladott belőle 19,5 milliót az első negyedévben - nagyjából hússzor többet, mint amennyi Surface fogyott ebben az időszakban.
Egyelőre csökkent a bevétel az Office 365 bevezetése miatt is, ami az egyszeri magas ár helyett előfizetéses konstrukcióban teszi elérhetővé az irodai programcsomagot. Ugyanakkor szépen növekszik az ebből származó bevétel, és az átállás pozitív hatása hosszabb távon lesz érezhető, amikor egyre többen már a sokadik évre fizetnek majd elő az Office-ra.