Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

Hivatalosan is pénz a Bitcoin

2013.08.09. 08:09
Igazi valutának minősítette a Bitcoint egy amerikai szövetségi bíró. Az indoklás szerint lehet vele fizetni termékekért vagy szolgáltatásokért, át lehet váltani más pénznemre, és egyes helyeken akár még a rezsit és a lakbért is ki lehet egyenlíteni Bitcoinnal.

Nagyjából egy éve jelentette be a Bitcoin Savings & Trust virtuális befektetési alap tulajdonosa és menedzsere, hogy bezárja azt, mert az addig felgyűlt Bitcoint már képtelen hatékonyan és normális átfutási időkkel kezelni. Már ennek bejelentésekor is sokan gyanakodtak arra, hogy a pirateat40 néven ismert illető piramisjátékot üzemeltetett, azaz a korai befektetőket a később belépők pénzéből (Bitcoinjaiból) fizette ki. A pórul jártak egy része azonban még reménykedett egy ideig a pozitív végkifejletben, pedig gyanúsnak kellett volna lennie a heti 7 százalékos hozam ígéretének. Végül összesen 263 104 Bitcoin tűnt el, ami az akkori 12 dolláros árfolyamon úgy hárommillió dollárt ért volna - ma viszont 26 milliót, a néhány hónappal ezelőtti csúcson 60-65 milliót.

A csalót, polgári nevén Trendon T. Shaverst időközben megtalálták, és az Amerikai Tőzsde és Értékpapír Felügyelet bíróság elé vitte az ügyet. Shavers azzal védekezett, hogy a Bitcoin nem pénz, és az Egyesült Államok egyetlen pénzügyi szabályozása sem vonatkozik rá – azaz lényegében azt állította, hogy pusztán néhány bitet kapott a befektetőktől, aminek valójában semmi valódi értéke nincs. Az indoklás néhány éve, a Bitcoin korai időszakában talán még megállta volna a helyét, Amos Mazzant bírónő viszont másképp ítélte meg a helyzetet. Indoklása szerint egyértelmű, hogy a Bitcoint lehet használni pénzként, fizetni vele termékekért és szolgáltatásokért, kiegyenlíteni a lakhatási- és a rezsiköltséget (ez nem annyira vad ötlet, mint amilyennek első látásra tűnik, a Forbes egyik újságírója kipróbálta, és egy hétig csak Bitcoinon élt az Egyesült Államokban), és valódi valutákra is át lehet váltani a különböző erre szakosodott oldalakon. Ezért a Bitcoin a pénz egy formája, az egyetlen korlátozó tényező pusztán az, hogy ki fogadja el fizetőeszköznek és ki nem.

A bírónő döntése hatalmas lépés a Bitcoin hivatalos szabályozása felé, aminek a digitális valutában (üzleti) lehetőséget látók mindenképpen örülnének, akik viszont a Bitcoinban a szabad, mindenféle állami vagy hivatalos szerv általi szabályozást és befolyást nélkülöző fizetőeszközt látják, nem biztos, hogy osztani fogják ezt az örömöt.