Kilenc órát repült a napelemes drón
AeroVironment nevű cég bejelentette, hogy jól sikerültek napelemes drónjának friss kültéri próbarepülései: a Puma AE a cég által kifejlesztett akkumulátorral kilenc óra 11 percig bírta, sokkal tovább, mint ameddig a ma a területen használt átlagos pilóta nélküli gépek.
„Ez mérföldkő, aminek messzemenő következményei lehetnek a kis drónok számára, katonai és az üzleti ügyfeleknél is” – mondta Roy Minson, az AeroVironment egyik igazgatója. Ennek az új technológiának az integrálása új lehetőségeket nyit meg a Puma előtt: üzemeltetésük sokkal olcsóbb lehet, működtetésük pedig rugalmasabb. Napfény nélkül is több mint három óráig képes repülni, ez minden korábbi eredménynél több.
Az eddigi napelemmel működő darabok mind túl nehezek voltak, vagy egyszerűen nem termeltek elég energiát a hosszú utakhoz. Ez most már az Alta Devices gallium-arzenidből készült nagyon könnyű napcelláinak köszönhetően teljesíthető. A gép egyelőre fejlesztés, tesztelés alatt van, az első teljesen kész termék 2014-ben jöhet.