Kedd óta nem elérhető a Yahoo kínai oldala, mert az amerikai cég lekapcsolta a hír- és közösségi szolgáltatásait az országban. A vállalat stratégiája megváltozásával indokolta a lépést, de részletesebb információt egyelőre nem közölt a döntéssel kapcsolatban.
A kínai Yahoo címére ellátogatókat egy rövidke búcsúüzenet fogadja, majd a látogatót automatikusan átirányítják egy, az Alibaba által működtetett portálra. A Yahoo-nak az Alibabában – mely egy business-to-business kereskedelmi portál – komoly, 40 százalékos részesedése van, amit még 2005-ben szerzett, egymilliárd dolláros befektetéséért cserébe.
Az 1999-ben alapított Alibaba üzleti elemzők szerint mára a világ egyik, ha nem a legnagyobb online kereskedelmi vállalatává nőtte ki magát, értékét 120 milliárd dollárra teszik, és 24 000 munkavállalót foglalkoztat. A kínai cég elsődleges részvénykibocsátása elemzők szerint várhatóan még az év vége előtt megtörténik (bár az Alibaba hivatalosan ezt nem erősítette meg, és a lebonyolításban közreműködő bankokról sincs hír), a tőzsdére lépés pedig a Yahoo-t is egy csapásra gazdaggá teheti majd.
A kínai piacon nagyon erősek a hazai keresők és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások, a Yahoo által indokként felhozott stratégiaváltás jó eséllyel annyit takar, hogy az amerikai vállalatnak egyszerűen nem éri meg a kínai jelenlét. A Search Engine Watch által készített statisztika szerint a Baidu a kínai piac kétharmadát tudhatja magáénak, és a négy legnépszerűbb kereső – természetesen mind kínai – a piac 95 százalékát uralja. A Google 3 százalék körüli eredménnyel a legjobb külföldi kereső, míg a Yahoo nyáron alig fél százalékos részesedés körül mozgott, így nem csoda, hogy nem akarnak több erőforrást pazarolni rá.