További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Már nem lehet eljátszani azt a trükköt, amit Steve Jobs adott elő a Macbook Air leleplezésén, és nemcsak az egykori cégvezér sajnálatos halála miatt, hanem mert ma már szinte minden kütyü elfér egy borítékban. Pedig igazán feldobhatta volna az Apple azt a rém unalmas sajtótájékoztatót, amin az iPad Air is bemutatkozott. Például egy markos legény átfoghatta volna az ujjaival a tabletet, mert a vékonyabb káva miatt ez is megtehető, a nagyobb tavalyi modellel azonban nem. Valahogy így:
Persze enélkül is érthető, hogy iPad Air úgy lett sokkal könnyebb, laposabb és keskenyebb, hogy közben majdnem a kétszeresére nőtt a számítási teljesítménye a tavalyi iPad 4-hez képest. A számok elég beszédesek, hiszen a tablet 180 grammot vesztett a tömegéből, ami nagyjából 27 százalékos mínusz. A súlycsökkenés elsősorban a kisebb akkumulátornak köszönhető, a tavalyi 42 wattórás kapacitásról lementek 32,4 wattórára, és mindezt úgy tették meg, hogy hajszálnyit sem csökkent a készülék üzemideje. Sőt, a világsajtó azzal van tele, hogy az iPad Air lassabban merül le. Az biztos, hogy a tablet simán kibír egy munkanapot, még akkor is, ha az nettó egy óra kávézással és folyamatos tabletböngészéssel indul.
És ha már a beszédes számoknál tartunk, ezt mértük a teljesítményt pontozó Geekbench 3 programmal:
Apple iPad Air | Apple iPad 4 | Sony Xperia Z1 | Google Nexus 7 | |
Egymagos | 1479 | 778 | 910 | 618 |
Többmagos | 2689 | 1424 | 2771 | 1804 |
Az Apple még egy trükköt bevetett, hogy iPad 4-nél könnyebbnek érezzük az Airt: lekerekítette az éleit. Az eddigi iPadeknél egy hosszabb menet a Real Racing 3-ban rettenetesen kikészítette a tenyeremet, ezzel szemben az iPad Air egy órán át is kényelmesen fogható. Az Air nem melegszik annyira, mint az iPad 4, a hátlap tapintása mégis olyan volt, mintha nem is fémből, hanem műanyagból lenne. Talán éppen azért, mert a lekerekített élek kevésbé brutálisak.
A használhatóságot a vékonyabb oldalsó káva sem rontotta el. Ez igazából még előnyös is, mert ha álló helyzetben tartom a tabletet, akkor össze tudom érinteni a két hüvelykujjamat. Magyarán a virtuális billentyűzeten kényelmesen elérhető az összes betű, ami az iPad 4 esetében nem így volt.
A méret változása persze azt is jelenti, hogy aki félti az iPadet a karcolásoktól, az megint több tízezer forintot költhet el védőtokokra, mert a korábbiak nem passzolnak az új tabletre. Az egyszerű műanyag tokok a hazai boltokban körülbelül 10-12 ezer forintba kerülnek, míg egy bőrből készült Smart Coverért (ami mágnessel tapad a kijelzőre) 20 ezer forintot is elkérnek.
Az iPad Air elég jó sztereó hangszórókat kapott, amiket a készülék alján lévő Lightning csatlakozó választ el egymástól. Álló helyzetben viszonylag jól elkülönül egymástól a két hangszóró hangja, de ki a fene akar álló tableten videókat nézni? Ez így egy kicsit béna, mert a játékok is többnyire fekvő nézetben indulnak el, tehát az Apple-nek az egyik hangszórót a készülék tetejére kellett volna helyeznie, hogy jobb élményt nyújtson a gémereknek. Az idei Google Nexus 7-en például alul és felül van a két hangszóró, és ez cseppet sem ront az androidos tablet kinézetén. Persze az LTE-s iPad tetején lévő műanyag sáv, amire a mobilos antennák miatt van szükség, megakadályozza a hangszóró áthelyezését, úgyhogy az iPaden ez a megoldás nem játszik.
A kijelző és a kamera csak kis mértékben változott, felbontásuk maradt a régi. A 9,7 hüvelykes kijelzőnél ez nem olyan nagy dráma, hiszen 2048×1536 pixelen még mindig borotvaéles a kép, jól olvashatók a betűk. A kamera azonban lehetne egy kicsit jobb. Nem a hátsó kamera 5 megapixelével van gond, mert senki sem fog tablettel díjnyertes fotókat készíteni, a szemközti kamera 1,2 megapixele azonban édeskevés. Ezt legalább 2 megapixelre feltornázhatták volna, ha már ilyen príma kijelzőn nézhetjük a saját arcunkat.
Magasság | 240 milliméter |
Szélesség | 169,5 milliméter |
Mélység | 7,5 milliméter |
Tömeg | 469 gramm (LTE: 478 gramm) |
A mobilnetes 4G/LTE kapcsolat sebessége is maradt 100/50 megabit, de ez is bőven elegendő a legújabb macskás videók streameléséhez. A tablet hotspotként is jól működik, külföldi tesztek alapján akár 24 órán át is oszthatjuk róla a netet a laptopunkra. Ezt sajnos nem tudtam kipróbálni, mert egy wifis verziót kaptam kölcsön a kereskedő/Apple-evangelista/Steve Jobs-imitátor Handrástól, aki egyébként egy macskás videót készített ugyanerről az iPadről. Visszatérve az LTE-hez: azt azért érdemes megemlíteni, hogy az új mobilnetes csip többféle hálózatot támogat, így az iPad Airt már 34 ország LTE hálózatain tudjuk használni; főleg Amerikában, Európában és Afrika területén.
A wifi gyorsult, a tablet már kétcsatornás, kétsávos és 802.11n szabványú, ami emberi nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy megfelelő wifi hotspotokon akár kétszeres átviteli sebességet is elérhetünk az iPad 4-hez képest. Nem mintha az eddigi, nagyjából 80 megabites sebesség kevés lett volna.
Hiányzó hardverek?
Az Apple bizonyos szempontból ódivatú, mert csak a sebesség növelésére koncentrál. A cég vezetői szerint ez bőven elég ahhoz, hogy jobb alkalmazások készüljenek a tabletre. Tulajdonképpen ezt igazolja az App Store kínálatában elérhető félmilló alkalmazás, amit iPadre optimalizáltak. Úgy látszik a fejlesztők jól elvannak azzal a vassal, amit az Apple-től kapnak. Ettől függetlenül jó lenne látni olyan extrákat, amiket nem nagy ügy beépíteni, és újfajta alkalmazások megjelenését hozzák. Egy infravörös csatolóval például távirányítani tudnánk a tévét és a zenelejátszót, mielőtt elkezdünk azokra tartalmat sugározni a tabletről. A vízállóságot pedig nem is kell magyarázni, hasznos lenne ezen a területen is utolérni a konkurenciát, mert már vannak olyan tabletek, amiket bevihetünk magunkkal a kádba.
Ugyanakkor az Apple óvatossága is érthető, már ami az újdonságok bevezetését illet. Amilyen jó poénnak tűnt eleinte az NFC, olyan ritkán használom azt az androidos telefonjaimon és tabletjeimen. Egészen pontosan soha. Ezen még a mobiltárca pilot projektje sem segített, mert nincs elegendő terminál, ahol fizetni lehetne vele. Az usb 3.0 csatlakozó is csak akkor hiányozna, ha nem lehetne Deezeren (más országokban Spotify-on) zenéket, Youtube-on videókat, iCloud/Google+/Skydrive appokkal pedig képeket és doksikat elérni a tabletről. A legfontosabb fájlokat pedig néhány lépésben elmenthetjük a háttértárra.
Bolti árak forintban, előfizetés és hűségszerződés nélkül:
16 GB | 32 GB | 64 GB | 128 GB | |
Wifi | 150 ezer | 180 ezer | 210 ezer | 240 ezer |
Wifi+4G/LTE | 190 ezer | 220 ezer | 250 ezer | 280 ezer |
Mire jó ez az egész?
Az internetezők többsége híreket olvas, levelez, tévét néz és rádiót hallgat, vásárláshoz keres információkat, közösségi hálózatokon lóg, és persze játszik. Mindezekre jó egy tablet is, és az iPad Air – minden hiányosságát figyelembe véve – a legjobb tabletek közé tartozik. Az iPad operációs rendszerét, az iOS 7-et egyszer már leteszteltük, néhány hét alatt teljesen meg lehet szokni a használatát, akár az iOS 6 után is. Az iOS 7-nek nem olyan kifinomult az értesítési rendszere, mint amit a Google Now nyújt nekünk az Androidon, és nincs lehetőségünk komolyabb asztali szoftverek futtatására, mint a Windows 8-on. Viszont az App Store-ban lényegesen több nagyon jó, tabletre optimalizált alkalmazás érhető el, mint a rivális rendszereken.
Melyik modellt érdemes választani, ha mindenképpen az iPad Air kell, és nem valamilyen androidos vagy windowsos tablet? Azt tapasztaltam, hogy 32 gigabájtnál több tárhelyet nehéz megtölteni, ha semmi olyan nem tárolunk a tableten, amihez hónapokig hozzá sem nyúlunk. Csak annak érdemes 64 gigára vagy fölé lőnie, akinek speciális appokra van szüksége, illetve azoknak, akik irtóznak a delete gombtól, és a korszellemnek megfelelően nem fémhulladékot és más kacatokat tesznek féle "valamire még jó lesz" alapon, hanem fájlokat. Persze tárolni a weben is lehet, még többet is, mint a tableten, emiatt a felárért kínált LTE-ről nehéz lenne lemondani.