Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Rekordot döntött a Playstation 4

2013.11.18. 12:59

Szép starttal indított a Sony múlt pénteken megjelent új konzolja, a Playstation 4. A gépből a nyitónapon több mint egymilliót adtak el; a Sony több csatornán is megerősítette, hogy ez valóban az eladott, nem a boltokba szállított mennyiség. Ez a szám egy új rekordot jelent; a világon még sosem volt ilyen sikeres konzolpremier.

A Playstation 4 Magyarországon még karácsony előtt a boltokba kerül, december 13-tól lesz kapható. A konzol ára itthon 127 900 forint lesz.

  • Az amerikai vásárlók 23 játék közül választhattak, ezek közül 8 digitális formában jelent meg. A Sony két saját fejlesztésű játékkal, a Knackkel és a Killzone: Shadow Fallal készült a premierre. A Killzone a maximális 100-ból 74 pontot ért el a Metacriticen, a Knack 60-at.
  • Az amerikai premier sikerét és a várható európai keresletet tekintve lehet, hogy a Sony még év vége előtt lekörözheti a már piacon lévő rivális konzol, a Wii U eladásait is.
  • A Sony év végéig 3 millió konzolt szeretne eladni, a pénzügyi év végéig 5 milliót.
  • A Microsoft hétvégén dobja piacra az Egyesült Államokban a saját újgenerációs konzolját, az Xbox One-t. Ez 499 dollárba fog kerülni, vagyis drágább lesz, mint a 399 dolláros Playstation 4.

A Sony tehát elégedett lehet, de nem minden vásárló ilyen lelkes.

A Kotaku részletes cikkben számolt be róla, hogy a Sonytól tesztelésre kapott Playstation 4 hibás volt. Sikerült izolálniuk a problémát, és kiderült, hogy a HDMI csatlakozóval volt gond. Az oldal szerkesztői szóltak a Sonynak, hogy megírják az esetet; nem akarták elhallgatni az olvasóik elől, ugyanakkor nem akartak indokolatlanul pánikot kelteni.

Azóta kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó. Az Amazonon 2149-en írtak véleményt a gépről; ezek jelentős része az Amazon által jóváhagyott vétel (Amazon Verified Purchase), vagyis olyan felhasználók véleménye, akik az Amazontól vásárolták a konzolt. (Tehát nem véresszájú trollok lepték el az oldalt, hogy direkt lehúzzák a Playstation 4-et.) Az értékelések:

  • 5 csillag: 1346 értékelés
  • 4 csillag: 125 értékelés
  • 3 csillag: 41 értékelés
  • 2 csillag: 35 értékelés
  • 1 csillag: 595 értékelés

A nem reprezentatív eredmények azt sejtetik, hogy a többség inkább többé, mint kevésbé elégedett a géppel – feltéve, hogy be tudják kapcsolni azt. Az 1 csillagos beszámolók többsége a Blue Light of Death (a halál kék fénye – utalás a hibás Xbox 360-ak jellemző meghibásodásának nevére, a Red Ring of Death-re) nevű jelenségre panaszkodik. Ilyenkor a konzol bekapcsolást jelző ledje kéken világít, jelezve az aktivitást, de nem kapcsol be, és képet sem ad.

A Reddit szintén listázta a hasonló eseteket. A felhasználók többsége itt is a Blue Light of Deathre hivatkozik, illetve a HDMI port hibájára; vagyis azokra, amiket az Amazon vásárlói és a Kotaku szerkesztői is említettek.

A Sony hivatalos fórumán külön topik fut, ahol egy hatékony megoldási javaslatot is kínálnak a hiba elhárítására – úgy tűnik, egyeseknél működik. A Gamespot azt írja, hogy a Sony garanciát vállal a gépekre; a hivatalos viszonteladóktól származó gépeket gyakran már a helyszínen meg tudják javítani, de ha mégsem sikerül, kicserélik a konzolt.

Hibaarány: 4 ezrelék

A Sonynál tudnak a dologról; Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios elnöke a Twitteren azt írta, kivizsgálják az ügyet, de a probléma csak a leszállított gépek igen kis részét érinti, és meggyőződésük, hogy elszigetelt esetről van szó.

A Sony később kiadott egy közleményt; ebben azt írták, hogy a meghibásodási arány 4 ezrelék körül lehet, de ez kevesebb, mint amennyire egy új termék bevezetésénél számítani lehetett. Ez azt jelenti, hogy a problémák minden 250. gépet érintik. Egymillió eladott konzolnál ez 4000 hibás Playstation 4-et jelent. 

Nem nagy a baj, csak annak tűnik

A mostani helyzet súlyosabbnak tűnhet a szokásosnál; előfordult már, hogy egy konzol sokkal rosszabb meghibásodási rátával startolt – ilyen volt az Xbox 360 is –, de ez 2005-2006 körül történt. Azok az esetek még nem terjedhettek el a közösségi médiában. A vásárlók most már a Facebookon, a Twitteren, a Youtube-on vagy a Redditen is megoszthatják a tapasztalataikat, míg korábban inkább a tematikus fórumokon beszélgettek róla. A Red Ring of Death is csak a riasztóan magas meghibásodási arány elérése után keltette fel a mainstream média figyelmét is.