Ez már nem játékkonzol

Az első élmények

Az új Xbox annyiban biztosan rászolgál a nevére, hogy az előző, szép ívesre dizájnolt generációkkal szemben ez tényleg egy doboz. Szögletes, nagy, ormótlan, leginkább egy olcsó videomagnóra emlékeztet a nyolcvanas évekből. És az első percekben riasztóan nem felhasználóbarát. Az ember összedugdossa a tévével, a mozgásérzékelős Kinecttel (ami most már az alapcsomag része) meg a tévés set-top boxával, bekapcsolja, a gép netkapcsolat után érdeklődik. Wifi van, mondom neki, vagyis választom ki a képernyőn a listából, mert az agyonreklámozott beszédfelismerő ilyenkor nincs bekalibrálva.

Most jönne az, hogy a cucc körülnéz vezeték nélküli hálózatok után, aztán megkérdezi, melyikre álljon rá. Az Xbox One ezzel szemben itt megkér szépen, hogy pötyögd be a wifi hotspotod nevét, a titkosítása típusát, lábméret, anyja neve, személyi száma, és ha mindez megvan, közli, hogy most letöltene egy 500 megás frissítést a rendszerhez így a premier napján. Aztán rögtön azt, hogy az update nem sikerült, bocs. Le lennénk tiltva ip-cím alapján, mert Magyarországon hivatalosan még nem kapható a konzol? Dehogy, csak a szokásos Windows-hiszti, a tradicionális gyógymód (kikapcs-bekapcs) meg is oldja, egyben emlékeztet rá, hogy Microsoft-termékkel van dolgunk.

A gép meghökkentően halk, veszi észre az ember, ahogy a Windows 8-ihletésű főmenü csempéit lapozgatja, ez igazi felüdülés az Xbox 360 hűtésének betonkeverőhöz illő hangja után. Nem meglepő módon ez azért van, mert nem is melegszik annyira: az Ars Technica mérése szerint simán a főmenüben álldogálva 70, játék közben 120 wattórát eszik, az elődnél ezek a számok 150, illetve 170 voltak.

Ekszbaksz, on!

Az igazat megvallva, engem a Star Trekben is mindig jobban az idegesített, hogy a szereplők a hajó számítógépével élőszóban kommunikálnak, mint a felsugárzás, meg hogy minden alien pont annyira humanoid, hogy egy maszkmester meg tudja csinálni. Milyen hülyeség már ez, beszélni a számítógéphez, logikátlan nonszensz, rendes sci-fiben nem ilyen parasztvakítást találnak ki, hanem olyan dolgokat, amit majd egyszer a jövőben tényleg ki fognak fejleszteni, mert szükség lesz rá, könnyebbé teszi az életünket, és úgy egyáltalán: lehetséges.

Na ehhez képest tegnap amikor hazaértem, még az előszobából beszóltam az Xboxnak a szobába, hogy kapcsoljon be, ő a kamerájával rám nézett, azonosított, hogy én tényleg én vagyok, aztán a szóbeli utasításaimat követve elindította a Skype-ot, kicsit feljebb tolta a hangerőt, felhívta anyámat, és közben a biztonság kedvéért kis képernyőre kitette a tévé képét is (bocs, anyu). Olyan volt mint egy sci-fiben.

Aztán amikor el akartam indítani a Kinect Sports jetskiversenyt, miközben települnek a rendes játékok (itt jegyezzük meg, hogy ez kínosan sokáig tart, lemezről 15-20 perc is lehet egy játék installálása), ez gyorsan átváltott sci-fi paródiába. Xbox, mondom neki – semmi reakció. Xbox! Felvillan a kis mikrofonikon, hogy hallgat a gép a nevére. Go to Kinect Sports. Semmi. Play Kinect Sports. Semmi. Start Kinect Sports. Launch Kinect Sports. Hangosabban. Artikuláltabban. Szótagolva. A legszebb nyugati parti kiejtésemmel. Semmi. Xbox, go home. Megjelenik a főmenü, jól van, működik ez. Xbox, go to Kinect Sports. Semmi. Xbox, rohadj meg. Xbox, Google. Semmi. Xbox, Bing. Xbox, search mi a túróért nem indult el ez a (...) Xbox, go to Kinect Sports Rivals Preseason. És elindul. Csak hogy két másodperc múlva elkezdjen azon problémázni hogy nem lát rám rendesen a kamera. Xbox, go home. Hogy miért nincs egy rövid, felhasználóbarát oktató mód, ami megtanítana a használható parancsokra; hogy miért „Xbox, on” a bekapcsolás, de „Xbox, turn off” a kikapcsolás; hogy ha minden alkalmazást az „Xbox, go to” paranccsal indítunk, akkor az egy szem Bing, miért simán csak „Xbox, Bing”, go to nélkül, rejtély.

Kíváncsian várom, a magyar megjelenésre megtanítják-e a gépet hunglishül, vagy lassan beépítik az „ekszbaksz” kiejtést a hazai szlengbe is, de sajnos most nem az én nyugat-balkáni akcentusommal van a baj. Az amerikai fórumok tele vannak azzal, hogy a gép az esetek 15-25 százalékában egyszerűen nem reagál az élőszóban kiadott utasításokra anyanyelvi angoloknál sem, és az egyes alkalmazásokat csak a teljes nevük végigmondására hajlandó beazonosítani. Tök jó lesz, ha egyszer megjelenik a The Lord of the Rings: Battle for Middle Earth II: Rise of the Witch King Xbox One-verziója, addig is lehet röhögni azon, hogy a Redbox online videotéka csak úgy hajlandó hallgatni a nevére, és elindulni, hogy Redbox Instant by Verizon. Már akinél elindul.

És ezzel el is jutottunk egy igazán fájó ponthoz, miszerint egy csomó funkció csak Amerikában elérhető. Netflix, Hulu nem megy, és sajnos nem megy a OneGuide sem, ami a Kinect mikrofonjából csinál tévés távirányítót. Az egyszeri amerikai csak annyit mond, „Xbox, what's on Syfy?”, a gép meg más löki is, milyen válogatott szuperszörnyeteges gagyihorrort kínál aznapra a csatorna. Nálam meg pont fordítva van, a tévé lep meg azzal, hogy elém tolakodik az Éjjel-nappal Budapest, én meg kénytelen vagyok ortodox módon a távirányító pánikszerű keresésével odébbkapcsolni, pedig rémült kiabálással sokkal gyorsabban menne. Mondjuk az “Xbox, mute” parancs azért működik, és sokat segít.

There is an app for that

A gép meglepő módon üresen érkezik, úgy kell minden alkalmazást letölteni hozzá, kicsit olyan érzése van az embernek, mint amikor egy frissen telepített Windows elé ül le, amit szépen be kell lakni, felrakni minden programot, amit használni szoktunk. A bemutatókon jó előre villogtatott alkalmazások egyébként jól futnak, a Skype remek, a Snap (ezzel lehet két alkalmazást futtatni egyszerre, mondjuk játék közben tévét nézni, vagy internetezni) nem különben, az NFL meg annyi tartalmat tol elénk, hogy minden amerikaifoci-rajongónak könnybe lábad a szeme tőle. Ügyes megoldás a DVR is, ha egy játékban valami izgalmas történt, az ember csak elkiabálja magát, hogy „Xbox, record that”, az app visszamenőleg rögzíti az elmúlt percek eseményeit, amit aztán lehet megvágni, feltölteni, megosztani.

A netezés felemás, ha a mainstream amerikai portálokat olvassuk csak, egészen használható élőbeszédes parancsokkal, de url-t beírni a kevésbé ismert oldalakhoz csak a kontrollerrel lehet, ami nagyjából annyira kényelmes, mint a régi jó öreg butatelefonos sms-írás. A megoldás itt a SmartGlass alkalmazás, amivel a telefonunkon vagy tabletünkön megy a webes navigáció érintőképernyőn és virtuális billentyűzeten, de az eredményt a tévé képernyőjén látjuk (kivéve a flashes videókat, mert azok nem mennek, csak a html5-ösek).

Elsőre talán nem feltűnő változás, de a játékboltok erősen szívhatják a fogukat: minden játék, minden alkalmazás elérhető a digitális bolton keresztül is. Olyan, mintha egy mini Steam és egy mini iTunes költözött volna a gépbe, vehetünk játékokat, a játékokhoz minikiegészítőket, appokat, zenéket, filmeket (hat dollár darabja), sorozatokat egyben, vagy epizódonként (egy Trónok harca-rész 4 dollár, egy egész szezon 40).

Csak éppen a játékkínálat nagyon harmatos, de annyira, hogy szégyenszemre a különféle fitneszalkalmazások (a Kinect kameráján követi, milyen jól utánozzuk a képernyőn ugrabugrálókat, pontot, ösztönöz, dicsér, és messze nem olyan tenyérbemászó, mint Schobert Norbi) tűnnek a legizgalmasabbnak közülük. Apropó, játékok.

Ja, vannak ám játékok is

Egy új játékkonzol megjelenésénél a legfontosabb a nyitó játékkínálat, mert – eddig legalábbis – emiatt vette a nép ezeket a dobozokat. Ha nincsenek a premierkor jó játékok, csak imádkozni lehet, hogy a gépet az egyéb képességei elvigyék a hátán (a Playstation 2-t például dvd-lejátszónak vették sokan eleinte), különösen igaz ez az Xbox One-ra, ami nem tudja futtatni a régi Xbox-generációkra írt játékokat (és ez, lássuk be, jó nagy szívás). Hogy néz ki egy jó premier-játékcímlista, úgy is mint launch lineup?

• Minden népszerű játékkategóriából legyen legalább 1-2 ismerős cím, nagy sikerű sorozatok folytatásai
• Legyen legalább 1-2 olyan előzetesen legalább fél-egy évig agyonreklámozott játék, ami csak ezen a platformon elérhető
• Legyen legalább 1-2 olyan játék, ami megmutatja, hogy ez a konzol ezerszer jobb, mint a régi, sokkal látványosabb, sokkal okosabb, sokkal valamilyenebb, ami a régi vason elképzelhető volt

Az Xbox One ebből az elsőt hozza, van a kínálatban katonás-lövöldözős (Call of Duty, Battlefield), kardozós-kalandozós (Assassins Creed), autóversenyzős (Forza, Need for Speed), táncolós (Just Dance, Zumba Fitness) mindenféle sport (FIFA, NLF, NBA), és klasszikus verekedős (Killer Instinct). A második kategória viszont fájó módon üres. A Ryse vagy a Dead Rising 3, mint húzócím, viccnek is rossz, az meg egyenesen érthetetlen, hogy a Microsoftnak nem sikerült összehoznia egy új Halo-epizódot az új Xbox-premierre. Ha legalább egy elkészült volna az idei E3 újgenerációs sztárjai közül, egy Watch Dogs, egy Titanfall, egy Destiny; ha leboltotlak volna a Rockstarral egy GTA5-verziót az új doboz premierjére. Könyörgöm, 100 millió dollárt költöttek csak az új kontroller kialakítására, még 400-at az NFL-es együttműködésre, és ilyen költségvetés mellett nem tudnak a premierre egy szem olyan játékot kicsapni az asztalra, amitől az embernek legalább egy kicsit megemelkedik a vérnyomása?

Ami viszont megjelent, kicsit látványosabb, kicsit okosabb, mint az eddigi verziók, de földrengésszerű, generációváltáshoz illő fejlődést nem látni rajtuk. Játékmenetre semmiképpen, a Call of Duty Ghosts tök ugyanolyan, mint az elmúlt évek Call of Dutyjai, a FIFA 14 tök ugyanolyan mint az eddigi FIFA-játékok, a Need for Speed Rivals tök ugyanolyan, mint az előző Need for Speedek. Látványra a fejlődés nagyjából olyan, mint egy csúcsminőségű hd tévé és egy gagyi 4K-s között: ha az ember direkt odafigyel, látja, ha egymás mellé teszik a kettőt, látja. De ha csak úgy odaül elé, hát, szépen csillognak az autók, állati, ahogy hullámzik a víz, tök jók a robbanások, de már a tavalyiban is szépen csillogtak, állatian hullámzott és tök jól robbant. 500 dollár ezért? Mennyi lesz az forintban? Mire átjön az óceánon, az 500 dollár ugyanennyi euróvá válik, arra ráül a remek 27 százalékos áfánk, és máris 200 ezer közelében vagyunk, hogy cserébe szebben csillogjon, állatibban hullámozzon és mégtökjobban robbanjon.

Na, ezért állt rá a Microsoft minden erejével és millió dollárjával arra, hogy az Xbox One már ne játékkonzol legyen, hanem egy olyan hardver, ami átveszi az totális uralmat a tévénk felett. Könnyű fanyalogni, hogy alig tűnnek ütősebbnek a játékok a régi – nyolcéves! – Xbox 360-felhozatal krémjénél, de ez van, egyre kisebb lépésekben megy a fejlődés a videojátékok világában, itt már nem nagyon lesznek olyan ugrások, mint amikor a fekete-fehér tévé színes lett, vagy a Quake-ben egyszer csak egymásra lehetett lőni a neten. A Microsoft mert lépni, és elvinni az új Xboxot sima játékkonzolból ilyen interaktívtévézős-beszédfelismerős szórakoztató központtá.

Vannak bénaságai, az tény, a magyar felhasználók meg még külön ki is maradnak egy csomó jóságból, de azt el kell ismerni, hogy ez bátor és innovatív dolog volt (és pont a Microsofttól, ami éppen lemaradni, aztán másolni szokott újdonságokat az Internet Explorertől a Zune-on át a Surface-ig, vagy akár az első Xboxot!). Jelenleg csak fanatikusoknak ajánlott, de jövő karácsonyra, ha pár szoftveres frissítéssel kipofozzák, kicsit lejjebb nyomják az árát, lesz egy csomó direkt erre a felületre írt app, és megérkeznek azok a játékok, amik igazán kihasználják a benne levő nyers lóerőt és a lehetőségeit, akkor kihagyhatatlan lesz. A Microsoft a hírek szerint tíz évre tervez az Xbox One-nal, szóval ennyi még belefér nekik.

(A gépet a Playit szervezőitől kaptuk kölcsön, a Playiten kipróbálható lesz.)