Feloldják a Twitter tiltását Törökországban
Elrendelte egy ankarai bíróság szerdán, hogy oldják fel a Twitter internetes közösségi portál hazai hozzáférésének tiltását – írja a török média. „Az intézkedés ellentétes a jogállamiság elveivel” - idézte a bíróság szerdai indoklását a CNN-Türk televízió.
A török távközlési hatóságok múlt csütörtök este tették hozzáférhetetlenné a Twittert a törökországi internetezők számára, néhány órával azután, hogy Recep Tayyip Erdogan kormányfő azzal fenyegetőzött, hogy gyökerestől kiirtja Törökországban az online közösségi hálózatokat, ahol gyorsan terjedtek a kormányzatot érintő korrupciós vádakkal kapcsolatos tartalmak.
Törökországban a hét végén helyhatósági választásokat tartanak, és a kormány szerint ellenzéki csoportok a kabinet lejáratására használják a közösségi portálokat. A mikroblog betiltása miatt uniós bírálatok özöne zúdult Törökországra, ellenzéki pártok és több civil szervezet fordult bírósághoz az ügyben. Saját Twitter-profilján maga a török államfő is elítélte a mikroblog tiltását.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a távközlési hatóság teljesíti-e a bíróság határozatát. A hatóság fellebbezhet a döntés ellen, de elvileg köteles lenne a Twitter hozzáférésének letiltását feloldani addig is, amíg a fellebbviteli bíróság elbírálja kérvényét. Sok internetezőnek mindenesetre nem okozott gondot az utóbbi napokban a hatósági tilalom megkerülése.