Amikor az orkok is cukik

A Lego Gyűrűk ura játéka után nem meglepő, hogy a Hobbit jogai is a dán játékcégnél landoltak. A játék hűen követi az eddigi Lego filmes játékok hagyományait: nem túl bonyolult, élvezetes játékmenet, néhány apró és bosszantó hibával és az elmaradhatatlan vicces, kikacsintós jelenetekkel.

Az első Lego-videójátékot még 1997-ben dobták piacra, azóta összesen 52 hasonlót készítettek. Az első játékok a Lego saját világára épültek, a városokban, szigeteken lehetett kalandozni és építeni. Lego Island volt az első számítógépes játék, ezt a Mindscape fejlesztette.

Az áttörést az hozta, amikor nagy filmstúdiókkal szövetkeztek és megjelentek a népszerű filmek legós játékai. Az első ilyen egy Harry Potter-darab volt, de az már-már klasszikus kalandjáték volt, a felhasználók az első kötet néhány helyszínét tudta bejárni és különböző feladatokat kellett megoldania.

Az igazi fordulópontot 2005 hozta, ekkor jelent meg a Lego Star Wars: The Video Game. Ez volt a Lego második multi platform játéka. Sikerét a hatalmas reklámkampány és a körülötte kialakuló hype okozta. Valójában ez volt az első olyan játéka a Legónak, amely széles körben is ismertté vált. Innen aztán nem volt megállás, sorra jöttek a különböző filmes játékok, a Batman, Indiana Jones, Gyűrűk Ura, a már említett Harry Potter és a Karib tenger kalózai.

Az első Lego videójátékok még pécére jelentek meg, azóta meghódították a konzolokat és tableteket is. Ez a harmadik Legójáték egy éven belül, nemrég megjelent a Lego: Marvel Super Heroes és a Lego The Movie játék, a legújabb darab pedig a Hobbit. A játékot a létező összes, ma aktuális platformon lehet játszani, mi PS4-en próbáltuk ki.

A Lego Hobbit a filmtrilógia első két filmjének történetét foglalja magába, a Váratlan utazást és a Smaug pusztaságát. A játék ott kezdődik, ahol a film, Smaug elfoglalja a törpék lakhelyét, innen kell Thorinnak kiverekednie magát néhány barátjával.

A játék közben szinte mindenkivel játszhatunk Gandalftól Bilbóig. Természetesen a különböző törpök és elfek bőrébe is bújhatunk, illetve ez nem is választás kérdése, néha csak úgy jutunk át a következő pályára, ha Thorin helyett Thráinnal zúzzuk szét a hatalmas sziklát. Ebben különbözik a korai játékoktól, amikor csak néhány karakterrel végig lehetett játszani az egész sztorit. Az is igaz, hogy eddig kevés történetben mozgott együtt tucatnyi szereplő. Mindegyik karakternek van valamilyen különleges képessége. Ez a játék elején még élvezetes, de előrehaladva egyre macerásabb.

A rengeteg karakter néha nehézkessé teszi a játékot, amikor egy jelenetben minden feladathoz különböző szereplőkkel kell összekapcsolódni ahhoz, hogy továbbjussunk, az igencsak frusztráló tud lenni. Főleg akkor, ha többféleképpen is összekapcsolhatjuk a karaktereket (például egymás vállára állva, vagy egymás mellé illeszkedve), és persze hogy nem úgy csinálja a játék, ahogy elképzeltük.

Ennek ellenére jó, hogy nem annyira egyértelmű a játékmenet, mint például a Lego Harry Potterben, ahol szinte gondolkodni sem kell, csak végigszaladni a pályán. Itt bizony ki kell találni, hogy a sok szereplőnek pontosan hova kell állnia (vagy éppen függeszkednie) ahhoz, hogy kinyíljon egy ajtó. Közel sem annyira összetett, mint egy klasszikus kalandjáték, de azért már jó úton halad. Persze a célközönség sem feltétlenül ugyanaz.

A Hobbit a fiatalabbakra koncentrál, nagyon sok a szétzúzni való láda és szekrény. Ezeknek érdemes is nekimenni, mert nemcsak a szokásos kincseket találjuk bennük, amelyek szinte csak a végső pontszám növelésére jók (meg persze az orkok ellen vívott véres csatában is, amikor félpercenként megölnek), hanem értékes tárgyakat is. Ezekből a későbbiekben kovács- vagy szerelőműhelyekben nagyobb gépeket, esetleg varázskulcsokat fejleszthetünk.

A játék bonyolultságához képest ugyanakkor felesleges szőrszálhasogatás, hogy milliméterre pontosan kell a helyére toszogatni egy követ ahhoz, hogy le tudjunk rántani egy gerendát, amin aztán át tudunk mászni a magasabb sziklára. Egy bonyolultabb játéknál rendben vannak az ilyen részletek, de itt erős túlzásnak érzem.

A Lego filmekre épülő játékainál nem a sztori a legfontosabb, hiszen aki játszik vele, az valószínűleg már látta a filmet, jól ismeri a történetet. A lényeg itt, hogy mennyire tud beszippantani a Lego és a film a maga kis világába, mennyire képes átadni a hangulatot, közben nem elfeledve, hogy azért egy építőjátékról van szó. A Hobbit képes erre.

A játékmenet lienáris, végig kell menni a film kulcsjelenetein, végigzúzni az ellenséget, megépíteni az megépítenivalókat és eljutni a célba. Ami itt ugye nem a végcél, hiszen az csak a következő részben lesz. Egy- és kétjátékos módban is lehet játszani, és mint a legtöbb játéknál, ketten sokkal élvezetesebb.

De a legfontosabb jellemzője ezeknek a játékoknak a humor, apró vicces ötletek, jelenetek és figurák. A törpök sötét kalandja utána, amikor megmenekülnek Smaugtól közvetlenül az következik, hogy egy hobbit palacsintasütővel rohangál a mezőn és répákkal teli dézsákat üt szét. És még az orkok is cukik, szinte nincs szívünk lekaszabolni őket.

Elképesztően részletgazdag a játék, a két pályát átkötő jeleneteket semmiképpen se hagyjuk ki, tele vannak gyönyörű mesékkel és vicces jelenetekkel, utalásokkal a filmekből. És mint az összes Lego-játékban, nagyon sok a kikacsintás a játékosra is. Az is emeli a hangulatot, hogy mint a Gyűrűk urában, most is a filmbeli szereplők hangján szólalnak meg a karakterek.

A Hobbit azoknak való, akik szeretik a Lego játékait és még nem unják azokat. Ha valaki már játszott korábban Lego videójátékokkal, nagy meglepetés nem érheti, egetrengető újdonságok nem kerültek a Hobbitba sem. Az újdonság azonban szórakoztató, a fő történetvonal mellett számtalan apró kalandban lehet részünk, kisebb-nagyobb feladatokat, rejtvényeket kell megoldani úgy, hogy ez egyáltalán nem visz félre, nem akasztja meg a játék fő sodrát.