Jenő
-3 °C
6 °C

Egy appot hat családtag használhat

2014.06.02. 19:12
Az Apple éves fejlesztői konferenciáján a szoftvereké volt a főszerep, az iOS és az OS X következő verzióit mutatta be a cégvezér Tim Cook és a szoftverekért felelős Craig Federighi. Lesznek kedvezmények: az új OS X ingyenes, az App Store-ban megvett mobilos appokat az egész család használhatja. Az iOS-en lecserélhetjük a billentyűzetet másikra, például Swype-ra is.

Hétfőn este hétkor volt az Apple WorldWide Developer Conference fejlesztői rendezvény nyitóbeszéde, amelyen a Mac gépeken futó OS X és mobil eszközökön lévő iOS új verzióit mutatták be részletesen a cég vezetői. Tim Cook vezérigazgató először is megköszönte az alkalmazásokat készítő fejlesztők hozzájárulását, ami világszerte elég sok embert érint: több mint 9 millióan írnak appokat az iOS-re és az OS X-re.

OS X

Amikor a pc-eladások csökkentek, ezen belül a Mac gépek eladása nőtt, és ennek köszönhetően már 80 millió Mac van használatban. Bár ez nem túl sok a Windows felhasználói táborához képest, azt azért hozzá kell tenni, hogy a Macek magasabb árkategóriába tartoznak. Az OS X előző verziójából, a Mavericksből 40 milliót töltöttek le, ami Tim Coom szerint elég jó, hiszen az üzemben lévő gépek több mint fele a legfrissebb verziót futtatja.

Craig Federighi folytatta a rendszer bemutatását, és egy viccel indít: korábban az OS X nagymacskákról kapta a fantázianeveit (Lion, Leopard), de legutóbb már átálltak kaliforniai látnivalókra. Federighi elkezdte, hogy milyen új helyeket szemeltek ki a következő verzió nevének, szó volt például a Weedről, Oxnardról, de végül úgy döntöttek, hogy jobb lesz inkább a Yosemite.

Néhány csilivili látványossággal indított. Ha például megváltoztatjuk a háttérképet, akkor az ablakok színe is kicsit megváltozik, hogy hasonló hangulatúak legyenek. Az interfésze laposabb is lett, az iOS 7-hez hasonlóan. A fölső sávban, ahol a programok menüpontjai jelennek meg, a legördülő részek is áttetszőbbek lettek, és választhatunk sötét módot, amikor nem fehéres, hanem sötétszürke árnyalatú a legördülő rész. Ez nagy tapsot kapott a jelenlévőktől.

Értesítési rendszer: az oldalról behúzható sávon megjelent egy "mai nap" nézet, amellyel többek közt az aktuális napi teendőinket, a várható időjárást és a sporteredményeket tudjuk gyorsan megnézni. Kicsit olyan ez, mintha az iOS vagy az Android értesítési rendszerét kötötték volna be az OS X-be, csak éppen nem fölülre, hanem oldalra. Hasznosnak tűnik, és itt widgeteket is el tudnak majd helyezni az appok fejlesztői. A naptár is átalakult, megújult a napi nézet.

Spotlight kereső: a kijelző közepére került, és okosabb, kifinomultabb lett. Ha például rákeresünk egy névjegyre vagy egy megbeszélésre, akkor a találatok mellett rögtön megjelennek a kapcsolódó információk. Bekötöttek egy Google-féle konvertálómotorhoz hasonló eszközt, vagyis ha rákeresünk arra, hogy 16 mérföld, akkor találatként automatikusan kidobja, hogy az mennyi kilométer. Filmre vagy helyre keresve (a demóban Godzilla és sushi volt) a kereső rögtön elődobja a film adatlapját, illetve éttermeket.

iCloud Drive: az Apple felhőtárhelye kicsit komolyabban be lesz kötve a rendszerbe, mappaként megjelenik a Finder fájlkezelőben, és bármilyen állományt el tudunk majd menteni rá. A tartalmakat mappákba lehet rendszerezni.

Mail: továbbfejlesztésekor alapvető dolgokra koncentráltak, hogy gyors legyen a mappa mappaváltás, az emailek le- és betöltése. De ezért itt is van egy érdekes kis újítás, a levelek csatolmányát titkosítva tudjuk továbbküldeni, és ilyenkor az állományok nem az emailbe ágyazva, hanem az iCloud szerverein át közlekednek. Ha a fogadó fél is Macet használ, akkor a csatolmány úgy jelenik meg, mintha végig a levéllel utazott volna, a többiek (például webes Gmailről vagy Yahoo Mailről) egy linket kapnak, amellyel letölthetik a titkosítva küldött fájlokat. Az emailek akár 5 gigabájtos csatolmányt is kezelnek, ami azért elég sok.

A mailben lévő képekre rajzolni is tudunk a Mac tapipadjával. Nyilakkal és szövegbuborékkal tudjuk elmagyarázni a címzettnek, hogy pontosan mire gondoltunk, a kép melyik részletére kell figyelnie. Vagy akár az aláírásunkkal is elláthatunk egy mailben küldött dokumentumot, tehát egy rakás papírt nem kell majd kinyomtatni csupán azért, hogy azokat aláírva és beszkennelve vissza tudjuk küldeni.

Safari: egy gomnyomással indítható privát böngészés, gyorsan ránézhetünk a megnyitott böngészőfülekre, és lesz benne egy kifinomultabb megosztás menüpont. Federighi azt állítja, hogy energiahatékonyságban, teljesítményben és gyorsaságban a böngészőjük verhetetlen. A keresősávban extra tartalmak is megjelennek, például wikipedia tartalmak, és a lényeget rögtön meg is mutatja a kereső.

Airdrop: működik a fájlmegosztás az iOS és Mac között.

Handoff: ez az a funkció, ami miatt az iOS-OS X legújabb kombinációja leeresztett kézzel agyonveri az összes rivális rendszert. Nagyon kifinomultan összekötötték a két platformot, hogy az egyiken elkezdett feladatokat egyetlen gombnyomás után folytatni tudjuk a másikon. Például amikor Macen a Numbers táblázatkezelőben dolgozunk, a közeli iPaden megjelenik a Numbers halvány ikonja. Ha erre rábökünk, akkor a tableten megnyílik ugyanaz az alkalmazás, ugyanazzal a tartalommal, és kis kézi eszközön folytathatjuk a szerkesztést. Ez fordítva is működik, tehát ha a telefonon elkezdünk megírni egy emailt, de inkább a Macre váltanánk, akkor ezt simán megtehetjük, a Mac levelezője egy gombnyomással átveszi a feladatot, és ugyanott villog a kurzor, ahol a telefonon hagytuk.

A legvadabb újítás azonban az, hogy iPhone továbbítani tudja az sms-eket a Macre, sőt, a telefonhívásokat is fogadni tudjuk a Macen, a számítógép hangszóróját és mikrofonját használva. Hozzá sem kell nyúlni az iPhone-hoz. Federighi be is mutatta, a frissen felvásárolt Dr. Dre-t hívta fel az iMacről.

Arra azért nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a hekkerek mikor találják meg az első bugokat ebben a rendszerben, mert a két platform összekapcsolásával újabb csatornák válhatnak a támadók célpontjává.

Az OS X Yosemite a fejlesztőknek mától elérhető, a felhasználók ősszel tudják majd letölteni. A bétára azonban már a nyár folyamán jelentkezni tudunk, tehát aki be meri vállalni, hogy egy nem végleges, esetleg néha összeomló rendszeren dolgozik, az hamar hozzájut az újdonságokhoz.

Hogy mennyiért? Tök ingyen, a Yosemite ingyenes frissítés lesz.

iOS 8

Eddig több mint 800 millió eszközt adtak el ezzel a rendszerrel, ebből az iPad 200 millió, iPhone 500 millió darab. Tavaly 130 millió új ügyfél vett magának iOS-t futtató eszközt - mondta Tim Cook. Szerinte az emberek nagy része éppen azért szereit az iOS-t, mert a készülékek nagyon nagy része megkapja a legújabb verziót. Ezzel szemben az Androidon nagyon sokan futtatnak 4 évvel ezelőtt kiadott rendszert, amire már nem kapnak meg fontos biztonsági frissítéseket és egyéb extrákat. Tim Cook azzal is viccelődött egy kicsit, hogy az Android vezeti a mobil kártevők piacát.

Az iOS 8 nagy előrelépés Tim Cook szerint, az újításokat Craig Federighi mutatta be.

Interaktív értesítési rendszer: A fentről lehúzható értesítési területen válaszolni is tudunk a bejövő üzenetekre, nem kell kilépni az általunk használt alkalmazásból. Amikor az alkalmazásváltó felületre lépünk, nemcsak a futó appok képét látjuk egymás mellett, hanem a kedvenc ismerőseink listáját is, így gyorsan kapcsolatba tudunk velük lépni. Ezen a részen widgeteket tudnak elhelyezni az appok, így például egy sportalkalmazás szebben értesítéseket tud megjeleníteni.

Safari: benne lesz a Yosemite-ben megjelenő oldalpanel, és itt is lesznek widgetek, vagy legalábbis beépülő extra modulok. Ilyen például az élő fordítás a Bing Translator segítségével. (Meglepő, de az Apple bemutatóján többször említették a Google nevét, és a Microsoft szolgáltatásait, szoftvereit sem csak ekézték, a Bing és az Office pozitív példaként jelent meg.)

Mail: levélírás közben félretehetjük a vázlatot alulra, megnézhetjük a többi emailt, így azokból levélírás közben tudunk információkat kimásolni, és beilleszteni a készülő levelünkbe.

Spotlight: emailt, meglévő és még nem letöltött appokat, filmeket is kereshetünk. A Safari böngészőben is kapunk vele extra tartalmakat, akárcsak a Macen.

Quicktype: a beépített virtuális billentyűzet prediktív javaslatokat tesz, és ezekből három meg is jelenik a kijelzőn, a betűk fölött. A javaslatok a felhasználó szavaira épülnek, a rendszer megtanulja a nyelvhasználatunkat. Ez erősen emlékeztet minket az egyik legnépszerűbb androidos billentyűzet, a Swiftkey működésére.

Messages: Csoportos üzeneteket tudunk küldeni, de el is hagyhatunk egy ilyen csoportot, ha azt akarjuk, hogy ne zavarjanak minket. Hangot és videókat is küldhetünk egymásnak, és mindezt nagyon egyszerűen, egy gombnyomással. Ha érkezik egy hangüzenetünk, akkor elég csak a fülünk mellé emelni a telefont, és ugyanezzel a módszerrel válaszüzenetet is tudunk küldeni. Gyakorlatilag beleépítettek az iOS-be egy walkie-talkie funkciót, ami az USA-ban különösen népszerű. Az üzenetküldőben a tartózkodási helyünket is közzétehetjük, ha azt akarjuk, hogy a csevegőpertnereink lássák, hogy merre járunk.

Enterprise: a vállalati ügyfelekre is gondolt az Apple, jelszóval védhetők appok, és nemcsak az Apple sajátjai. Az iCloud mellett más felhőszolgáltatások is beköthetők az alkalmazásokba. Az oktatás területén hasznos lesz, hogy a könyvek hozzáférését is szabályozni tudják a rendszergazdák.

Egészség: sokféle app és kiegészítő van, de ezeknek a tartalmait eddig nem tudtuk egyetlen központi helyen megnézni. Most azonban megszületett a HealthKit nevű alrendszer, amely a mérési adatokat össze tudja gyűjteni. Az Apple együttműködik az egészségüggyel, az Egyesült Államokban például a Mayo klinika appja le tudja kérni az adatokat (vérnyomás, cukorszint, kalóriabevitel), amiket a felhasználó engedélyével továbbítani tud a megfelelő doktornak. Így jobban oda tudnak figyelni a páciensekre.

Családi megosztás: ez talán a legnagyobb újdonság a felhasználók és a pénztárcáik szempontjából. Már az is hasznos, hogy a családtagok fiókjai automatikusan hozzáférhetnek a megosztott fotókhoz, naptárakhoz és értesítőkhöz, de az igazán nagy dobás az appok megosztása. Egy appot legfeljebb hat családtag használhat, nem kell minden egyes készülékre külön-külön megvenni mindent. Sőt, a gyerekek engedélyt kérhetnek a telefonjukról a szüleiktől, ha egy új app megvásárlását akarják kikönyörögni.

Az iOS képszerkesztője ügyes eszközökkel bővült, csúszkák segítségével tudjuk javítani a fotók minőségét. Ezt majd az OS X is megkapja, de csak jövőre. A képeket teljes felbontásban tudjuk majd tárolni az iCloud felhőjében, amihez jobb árakat is kapunk: 20 gigabájt online tárhely havi egy dollárba, 200 gigabájt havi 4 dollárba kerül. Ez már egész jó ajánlat, úgy látszik az Apple-nél beindítottak néhány nagyobb adatközpontot, és azokat végre ki is akarják használni.

App Store, fejlesztők, SDK

Hetente 300 millió ember látogatja az Apple szoftverboltját, és mostanáig 75 milliárd appot vásároltak. Tim Cook arról beszélt, hogy a letöltési trendek megmutatásával, okosabb keresővel, kapcsolódó találatokkal, szerkesztők ajánlásaival akarják segíteni a felhasználóikat, hogy eligazodjanak az 1,2 millió különböző alkalmazás között.

Lehetőség lesz videókat közzétenni az appokról, hogy a vevők jobban lássák, mit kapnak. A TestFligth segítségével pedig az alkalmazásfejlesztők kitehetnek bétákat, hogy a közönség segítségével tudják tesztelni az appjaikat.

Az eddigi legnagyobb átalakítást végzik el az SDK-n, mondta Cook, azon a programozási interfészen, melynek segítségével a fejlesztők programokat tudnak írni, és hozzáférnek a hardver és a szoftver különböző funkcióihoz. Négyezer változtatást végeztek el rajta. Az egyik legkomolyabb újítás az, hogy az appok szolgáltatásokat tudnak nyújtani más alkalmazásoknak. Például egy képszerkesztő hozzáférhet a képnézegető appban kezelt fotókhoz.

Billentyűzetek: Nagy ujjongást kapott, hogy végre alternatív billentyűzeteket is tudunk majd telepíteni, nem kötelező a gyárit használni. Ezeknek azonban a szigorú Apple nem ad teljes hozzáférést a rendszer funkcióihoz. Az elzárva működő billentyűzetnek manuálisan kell feloldan a korlátozását. Federighi az Androidon népszerű Swipe-pal mutatta be az újítást. Ha már a biztonságnál tartunk: a TouchID ujjlenyomat-olvasót is használhatják jelszavak helyett az appok.

Homekit: közös hálózati protokollt készítettek a lakásvezérléshez és egyéb otthoni kiegészítőkhöz. Ez garantálja, hogy a család összes iOS eszközével vezérelni tudjuk a lámpákat, biztonsági kamerákat, termosztátokat és kapcsolókat.

Metal: optimalizálták az OpenGL működését, ezért az A7 processzoron jelentős gyorsulás lesz érzékelhető a Metalt kihasználó játékokban. Sikerült elérni, hogy a kód "közelebb legyen" az A7 processzorhoz, gyorsabban tudja azt futtatni. Ez a csip az iPhone 5S-ben jelent meg, és az iPad mini második generációjában, valamint az iPad Airben található meg, tehát a Metal nem mindenkinek szól.

Új programozási nyelv

Swiftnek hívják, gyors, modern, a biztonságra fókuszáltak a tervezésekor. Egy rakás olyan dolgot beleraktak, aminek a konferencián jelenlévő fejlesztők láthatóan nagyon örülnek. Azért Federighi megpróbálta elmagyarázni konyhanyelven, hogy azok is megértsék, akik még nem láttak programkódot. A szoftverfelelős igazgató mutatott három sornyi kódot, amit a jelenleg is használt Objective-C nyelven írtak meg, és ugyanez a Swiftben csak egyetlen sornyi lesz.

Az iOS 8 bétája a fejlesztőknek mától elérhető.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?