Rafael
17 °C
32 °C

Ismerkedjen meg az Exoatmoszferikus Gyilkos Járművel!

2014.06.23. 15:58

Hallott már a Raytheonról? Az egyik legrégebbi haditechnikai vállalat, számtalan innovatív fejlesztéssel: ők találták föl például a mikrosütőt a negyvenes években, illetve néhány évtizeddel később a Patriot rakétát. Hadiipari cégként inkább emberölésre alkalmas eszközöket terveznek, mint mindennapi tömegcikkeket, de a rakétagyártás nekik már nem újdonság; érthető, hogy inkább a robotika és az űrháború felé nyitnak.

Most például bejelentették, hogy már a 35. sikeres tesztet végezték el az EKV-nak rövidített Exoatmospheric Kill Vehicle-vel. (Ezt hivatalosan Atmoszférán Kívüli Megsemmisítő Szerkezetnek hívják, de mivel ez úgy hangzik, mintha egy magyar kormányhivatal találta volna ki, a továbbiakban Exoatmoszferikus Gyilkos Járműnek, röviden Gyilkosnak fogjuk nevezni.)

Az Exoatmoszferikus Gyilkos Járművet nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták űrbeli megsemmisítésére találták ki. Sajátos keveréke az elhárító rakétának és az űrhajónak, de az elmélet működik: már kilenc sikeres rakétaelfogást hajtott végre. Nézzék, így működik:

Az eszköz célja, hogy egy interkontinentális atomháború esetén az Egyesült Államokat megvédjék a feléjük száguldó rakétáktól. Egy Gyilkossal ezt nehéz lenne megoldani, de a tervek szerint 2017-re már 44-et telepítenek az elfogó rendszerekből.

A Gyilkos a neve ellenére önmagában nem veszélyes jármű. Egy háromfokozatú rakétával lövik föl az űrbe, ahonnan elháríthatja a támadást. Miután a fokozatok leválnak, a Gyilkos magára marad, megkeresi a célpontot, beméri a röppályáját, majd rárepül a célpontra - jelen esetben az atomrakétára. A Gyilkos robbanófej nélkül semmisíti meg a ballisztikus rakétát, csupán az ütközés eleje elég ahhoz, hogy azonnal megsemmisítse azt.

rtn 190201
Fotó: Raytheon.com

A mostani tesztben egy LV-2-es ballisztikus rakétát használtak. Ezt a marshall-szigeteki Kwajalein Atollról indították, míg a Gyilkost a kaliforniai Vandenberg Légibázisról. Miután a Gyilkos megkapta a tengeren és az űrben elhelyezett szenzorokból származó adatokat a célpontról, azonosította a veszélyt, elkülönítette az ellenséges rakétát a többi objektumtól, majd a rakéta útjába repült, és az ütközéssel szétrobbantotta azt.