Eladták a gyerekeiket, mert kellett a pénz játékra
Egy kínai pár komoly pénzügyi nehézségeknek nézett elébe, mikor kiderült, hogy hamarosan gyerekük születik. A. Huj és A. Mej azonban nem bírta volna fizetni a gyerekkel járó költséget, legalábbis úgy semmiképp, hogy nem mondanak le a hobbijukról, a fizetős netes játékokról. Így aztán bizarr megoldást választottak: hogy ne legyen gond a pénzzel, eladták a gyereket egy Fuji-szigeteki gyerekkereskedő bandának.
Aztán mikor Mej újra teherbe esett, megint megkeresték a bandát. Huj ugyanis szinte minden bevételüket az online játékra költötte, így úgy érezték, ezt a gyereket sem tudnák anyagi jólétben felnevelni. A hatóságokat Huj apja értesítette, aki tisztában volt azzal, miből fedezi fia és menye a játékfüggőséget. A házaspár most egy kínai börtönben várja a tárgyalást, ahol emberkereskedelem miatt állnak majd bíróság elé.
Kínában hatalmas probléma a gyerekkereskedelem, évente gyerekek ezreit adják-veszik a feketepiacon, hol új szülőknek, hol utcai bandáknak vagy futtatóknak adva el őket. Hasonlóan komoly bajt okoz a játékfüggőség is, fontos adat például, hogy Ázsiában a mobiltelefonos pénzforgalom 90 százalékát az alkalmazásokon belüli vásárlások adják.