A nácik kacsázó rakétája egy óra alatt bármit lebombázott volna
Újabb náci csodafegyverről kerültek elő dokumentumok, amikből kiderül, hogy a németek tulajdonképpen minden olyan kutatást támogattak, aminek a leghalványabb esélye is volt arra, hogy elérje és bombázni tudja az USA nagyvárosait.
Ezúttal egy osztrák mérnök, Eugen Sängel ötlete került elő. Ő már a harmincas években kigondolta, hogy lehetne szokatlanul gyorsan célba juttatni a rakétameghajtású repülőket az osztrák hadsereg azonban nem támogatta a kutatásokat. Nem így a náci Németország, ahol meglátták a lehetőséget a különleges járműben.
Sängel ötlete annyiban tért el a V1 és a V2 rakétáktól, hogy az ő gépét pilóta vezette volna, és az indítás után a sztratoszférában kacsázva ért volna el a célpontjáig. A lényeg, hogy a gépét direkt laposnak tervezték, hogy a vékonyabb légrétegekből a sűrűbb felé zuhanó gép a víz megpattanó kavicshoz hasonlóan ne zuhanjon tovább a föld felé, hanem visszalendüljön a magasba. Ez amúgy elméletben működőképes ötlet lehetett volna, a Föld körüli pályáról visszatérő űrhajóknál is pontosan ki kell számolni a belépés szögét, hogy ne pattanjanak le.
Sängel repülőjét két V2-es gyorsította volna be a földön, egy hosszú sínpályán, aztán a levegőbe emelkedve a pilóta gyújtotta volna be a repülő saját rakétáit. A tervek szerint a pilóta minden küldetés végén egy darabban hozta volna vissza a gépet, és egy baráti légibázison szállt volna le, így többször is felhasználhatták volna. A projektből végül azért nem lett semmi, mert a mérnökök szerint a használni kívánt folyékony üzemanyagos meghajtási rendszer nem volt elég megbízható a tesztekhez sem.
Az ötlet azonban elég érdekes volt ahhoz, hogy az amerikaiak is kipróbálják, ráadásul Sängert állítólag Sztálin is megpróbálta elraboltatni. Egyik kísérlet sem járt sikerrel, így a kacsázó bombázó csak a náci hadigépezet egyik furcsa ötleteként maradt fent.