![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Már egy komolyabb eső is betesz a Google önvezető autójának
Úgy tűnik, hogy a Google önmagukat vezető autói talán mégsem veszik át a közlekedés terheit a közeljövőben. Bár a Google flottája valóban több mint 700 ezer mérföldet tett meg balesetmentesen, a siker valójában nagyrészt a körülményeken és az előzetes felkészítésen múlik. Az MIT Technology Review című lapban megjelent írás szerint a járművek az Egyesült Államok útjainak 99 százalékán egyszerűen képtelenek lennének működni.
![Jurvetson Google driverless car trimmed](https://kep.cdn.index.hu/1/0/672/6725/67258/6725858_e94200da7054c8feb6c83c5c1f864ac4_wm.jpg)
Bár sokan hiszik, hogy a Google már leküzdötte alapvető akadályokat, valójában már egy kiadósabb eső is megakaszthatja az önvezető autó működését, és a járműveket még sosem próbálták ki havazásban. Az út sikerét komolyan befolyásolja az is, hogy mennyi időt pepecselünk el a térképen az útvonal kialakításával.
Ettől függetlenül az is tény, hogy a Google önvezető autói jóval okosabbak, mint egy hétköznapi jármű, például képesek arra, hogy lelassítsanak, ha a forgalmi viszonyok azt kívánják meg, és az olyan akadályokkal is megküzdenek (néha), amikre nem készíti fel őket a térkép, például egy közlekedési lámpára, ami nem szerepel az adatbázisban.
Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy sem pedál, sem kormány nem lesz majd az automata autókban, ez két hét múlva már lehetetlenné válik, Kaliforniában legalábbis. Egy ottani új, szeptember 16-án életbe lépő szabályozás szerint ez a két dolog minden autóban alapkövetelmény. A Google ezért átmenetileg kormánnyal és pedálokkal felszerelt autókkal tesztel majd tovább, de ezek a végleges változatban már nem feltétlenül kapnak majd helyet.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)