Valér
-1 °C
0 °C

Megzuhant a Microsoft profitja

2015.01.27. 16:11

A Microsoft legfrissebb, második negyedéves gazdasági jelentése szerint tíz százalékkal esett a profitja a csökkenő pc-eladásoknak köszönhetően. A december 31-én véget ért üzleti negyedévben 5,86 milliárd dollárra esett a profitjuk az előző év azonos negyedévének 6,56 milliárdos teljesítméyne után.

A Windows OEM eladások 13 százalékkal estek ebben a negyedévben. A cég szerint mindehhez köze van a Windows XP-támogatás lejárásának, és annak, hogy új, olcsóbb licenceket kaptak az akadémiai felhasználók. 

Az eredményekbe beleszámolnak egy 243 milló dolláros átszervezési költséget is, ami nagyrészt még a Nokia 2013. szeptemberi felvásárlásához közhető. Az eredményben valószínűleg az árfolyamingadozás is közre játszott, ennél többet azonban nem pontosított a cég erről a témáról. 

A cég részvényei 14 éves csúcson vannak az elmúlt hónapokban, most három százalékot estek, 45,63 dollárra. Az eladások pedig ígyis jobbak lettek, mint ahogy azt az elemzők várták, nagyrészt a Nokia mobiltelefonos eladásainak és a felhőalapú szolgáltatások növekedésének köszönhetően.

A cég 10,5 millió Lumia telefont adott el, ami 2,3 milliárd dolláros bevételt hozott. Szintén jól teljesítettek az Xbox konzolok, 6,6 milliót értek el a negyedévben. A Surface tablet 1,1 milliárd dollárt hozott, 24 százalékkal többet, mint az előző negyedévben.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!