Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Bill Gates is fél a gépek lázadásától

2015.01.30. 12:26

Bill Gates sem örül a mesterséges intelligenciának, ahogy Elon Musk és Stephen Hawking sem - többek között ez derült ki abból a kérdezz-felelekből, amit a világ időnként leggazdagabbja folytatott a Redditen az olvasókkal.

„Én is azt a tábort erősítem, akik aggódnak a szuperintelligencia miatt. A gépek eleinte csak átveszik a feladatainkat, de nem lesznek szuperintelligensek. Ez jó dolog lesz, ha tudunk élni vele. De néhány évtizeddel később, az intelligencia már elég erős lesz ahhoz, hogy gondot okozzon. Egyetértek Elon Muskkal és másokkal, és nem értem, hogy lehet, hogy vannak, akik emiatt nem aggódnak” - válaszolta Gates egy kérdésre.

Gates vallomása alig két héttel azt követően jelent meg, hogy a SpaceX vezérigazgatója, és más zseniális gondolkodók, mint Stephen Hawking felhívást tettek közzé a mesterséges intelligencia kordában tartása miatt.

Érdekes ugyanakkor, hogy Gates alig pár perccel később már a Personal Agent (személyi ügynök) nevű, fejlesztés alatt álló szoftverről beszélt, ami folyamatosan figyeli majd a felhasználó tevékenységét, és segít neki például abban, hogy megtaláljon korábban már használt, fontos adatokat. „Az nem jó megoldás, hogy folyamatosan nekünk kell kiválasztanunk, épp melyik alkalmazásra van szükségünk, ezért kell egy ügynök, aki megoldja ezt helyettünk.” Gates szerint a szoftver minden, az emberek által használt eszközön működhetne.

Gates arról is beszélt, hogy szerinte a következő 3 évtizedben nagyot változik majd a robotika, és egyre több olyan feladatot bízhatunk majd a gépekre, amit ma még emberi erővel végeznek a világ legnagyobb részén. A milliárdos szerint a legkomolyabb akadály az, hogy a robotok csak nehezen ismerik fel a környezetüket, illetve nehezen mozognak külső irányítás nélkül. Ha ez megoldódik, az elterjedtségük is nagyban megnő majd.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!