
Ötven éve szaporítják a tranzisztorokat

További Tech cikkek
Gordon Moore, az Intel társalapítója 1965-ben, ötven éve írta meg az Electronics magazinban, hogy a számítógépes csipekben az egy négyzetcentiméterre bezsúfolható tranzisztorok száma évente megduplázódik. Úgy gondolta, hogy ez a fejlődési ütem legalább tíz évig tartható.
1975-ben a tapasztalatok tükrében változtatott a képleten, és a kétszereződés időtartamát két évre módosította. Ehhez azonban máig nem nyúlt hozzá, és az idős mester úgy véli, erre a következő ötven évben sem lesz szükség.
A Moore-törvény eleinte csak leírta a világban megtapasztalható fejlődést, hogy egyre összetettebb csipeket állítunk elő. Ez fokozatosan megváltozott, és az iparban rájöttek, hogy aki nem követi a jóslatban leírt tempót, az alul fog maradni a technológiai versenyben.
- mondta Gordon Moore a közelgő ötvenéves évforduló kapcsán. Szerinte a törvény nélkül nem is lenne ilyen gyors a fejlődés.

Nehéz elhinni - legalábbis nekem nehéz elhinnem -, hogy ma már több milliárd tranzisztorról beszélünk, és nem néhány tízről, százról vagy ezerről.
Hogyan született ez a pontos jóslat? Moore még a Fairchild Semiconductor kutatási-fejlesztési igazgatójaként megfigyelte, ahogy egyetlen tranzisztortól eljutottak a nyolc összetevőből (tranzisztorból és ellenállásból) felépülő csipekig. A készülő új csipjeken már 16 összetevő volt, és a laboratóriumban már dolgoztak a 30 alkatrészből álló csipeken, és elkezdték tervezni a 60 alkatrészből állókat is. Ebből a megfigyelésből született az a vad következtetés, hogy évente duplázni fognak, és 60 összetevőtől tíz év alatt eljutnak a hatvanezerig.
Moore a bevallása szerint csupán azt akarta megmutatni, hogy milyen irányba tart a fejlődés. Azt próbálta kommunikálni, hogy a tranzisztoroknak hála a jövőben nagyon olcsók lesznek az elektronikus eszközök, ami 1965-ben még nem volt igaz. Azt nem gondolta, hogy a jóslat számai ennyire stimmelnek majd.
Magát a kifejezést, a "Moore-törvényt" természetesen nem ő találta ki; Carver Mead, a Caltech egyik professzora dobta be a köztudatba. Gordon Moore egyébként azt vallja, hogy ő csupán jó pozícióban volt, ezért korábban látta a trendet, mint mások, és ha nem publikálta volna azt az írást 1965-ben, tíz évvel később akkor is mindenkinek nyilvánvaló lett volna ez a tendencia.
Gordon Moore pályája

Gordon E. Moore 1929-ben született San Franciscóban. A Berkley-n tanult kémiát, doktorátusát pedig fizikai kémiából szerezte a Californiai Műszaki Egyetemen, a Caltechen. Harmincéves korában többekkel együtt megalapította a Fairchild Semiconductorst, ahol évekig kutatási és fejlesztési igazgatóként dolgozott.
Moore 1968-ban társalapítóként működött közre az Intel felállításában, ami azóta a világ legnagyobb chipgyártójává nőtte ki magát. Kezdetben vezérigazgató-helyettesként, 1975-1979-ig elnök-vezérigazgatóként, 1987-ig vezérigazgatóként dolgozott az Intelnél - ekkor váltotta fel a magyar származású Andy Grove. Moore évekkel ezelőtt visszavonult, most a cég tiszteletbeli elnöke címet viseli. A nevéhez fűződő törvény időtállósága miatt a Columbia Egyetem életműdíjjal tüntette ki.
Amit Moore sem látott jönni
„Az 1965-ös cikkemben az óráktól a személyi számítógépeken át a fázisvezérelt radarig sok mindent megjósoltam” - emlékezett vissza az Intel társalapítója. „Ami igazán meglepetésként ért, az az internet fontossága. Tudtuk, hogy a számítógépek hasznos dolgokra lesznek képesek, de soha nem gondoltunk arra, hogy milyen fontos kommunikációs eszköz válik belőlük, elsősorban az internetnek köszönhetően.”
Az is a véletlen műve volt, hogy Moore részt vett az Intel létrehozásában. Munkatársa, Bob Noyce esélyes volt rá, hogy átvegye a Fairchild vezetését, de a dolgok másképp alakultak, ezért kilépett. Moore attól tartott, hogy az új cégvezető jelentősen megváltoztatja a cég működését, ezért inkább ő is kilépett, nem akarta megvárni, hogy ez megtörténjen. Mindketten látták, hogy a félvezető memóriák gyártásában nagy lehetőségek vannak, ezért alapították meg a vállalkozásukat, az Intelt.
Az sem volt előre látható, hogy a Moore-törvény világszerte ismertté válik.
Elképesztően gyakran említik a Moore-törvényt. Rá is kerestem a Google-ön, és legalább kétszer többen hivatkoznak rá, mint Murphy törvényére.
- mondja az Intel legendás alapítója.

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Futball
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- Külföld
Amerikai repülőgép-hordozó futott be egy dél-koreai kikötőbe egy észak-koreai rakétakísérlet után
Eközben Phenjan jelezte, hogy minden fronton képes ellentámadásra.
március 3., 07:56
- Vélemény
Schiffer András: Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
március 3., 07:28
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Külföld
Mindössze 17 példány maradt világszerte az ázsiai gepárdokból
Az ázsiai gepárd rendkívül gyors nagymacskaféle.
március 3., 07:11
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Külföld
Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy Ukrajnának folytatnia kell a háborút
A miniszterelnök a londoni csúcstalálkozón elhangzottakra reagált.
március 3., 06:48
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Futball
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – A világ leggazdagabb osztályfőnöke
Kisebb kihagyás után tér vissza Márkó és Barna, hogy folytassák az idegeskedést – immár tizedik évada.
március 3., 07:00
- Degusztátor
Salt, avagy lesz itt olyan örömkörömpörkölt, hogy a fal adja a másikat
Alternatíva, csillaggal dekorálva, és nem véletlenül.
március 3., 06:03
- Futball
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Külföld
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
március 3., 05:59
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- Kultúr
Pofon nem csattant, de valaki jókora gyomrost kapott az idei Oscar-gálán
Nem a papírforma szerint alakult a díjátadó.
március 3., 06:31
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Külföld
Bántalmazott harci medvét mentettek Pakisztánban
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
március 3., 08:24
- Futball
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
2 perce