Nagyon bejönnek a Nintendónak az okostelefonok
Az előrejelzések szerint nagyot ugorhat a Nintendo nyeresége a jövő márciusig tartó üzleti évben. Az optimista jóslat nagyrészt annak köszönhető, hogy a nagy múltú, de az utóbbi években gyengélkedő japán videojáték-gyártó hosszas halogatás után az okostelefonokon is megjelent a játékaival.
A cég jó ideig ellenállt a befektetői nyomásnak, de idén márciusban végül beadta a derekát, és megállapodást kötött a DeNA nevű mobilos céggel. Sőt annyira belejöttek, hogy már a vidámparkos terjeszkedésen is gondolkodnak: a tervek szerint a Universal Parks & Resorts témaparkjaiban jellenének meg a játékfiguráikkal.
Van is ok a kísérletezésre, mert a Nintendo a hagyományos terepén, a konzolok eladása terén nagyon lemaradt a Sony és a Microsoft mögött. A mostani friss előrejelzés szerint azonban a lassuló konzoleladások ellenére 50 milliárd jenre (113 milliárd forintra) fogják duplázni a jövő évi profitot. Ez jóval optimistább jóslat, mint a 39 milliárd jenes korábbi elemzői előrejelzések.