További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Ősszel megérkeznek az Apple új operációs rendszerei, és júliusban letölthetők lesznek a nyilvános béta verziók, ráadásul most már az iOS-ből is, nemcsak a Mac gépeken futó OS X-ből. Összességében azonban elmondható, hogy az Apple mérnökei most csak apróbb finomításokat végeztek el a rendszereken, és az igazán hasznos funkciókhoz új hardverre is szükség lesz.
Mi ezeket az újdonságokat várjuk leginkább:
- Új háttérképek a névadó hegycsúcsról,
- Kétujjas gördítés az iPad billentyűzetén,
- Egymás mellett futó programok,
- Okosodó Siri.
Fülek és ablakok
A Yosemite park egyik híres hegycsúcsáról, El Capitanról nevezte el az Apple az OS X következő változatát, mert az új rendszer alapjai az aktuális Yosemite verzióra épülnek. A kinézet nagyjából változatlan, de még több olyan gesztust valósítottak meg, ami az OS X-et közelebb hozza az iOS-hez. Vagy éppen a Windowshoz. Emaileket törölhetünk ki, ha két ujjunkat végighúzzuk a tapipadon, akárcsak az Apple telefonjain, és egymás mellé helyezhetünk két teljes kijelzős appot, és át is méretezhetjük az általuk elfoglalt helyek, pont ahogyan a Windows 8-on is.
A fejlesztőknek kedvez a Metal nevű alrendszer is, amivel nagyobb grafikus teljesítményt lehet elérni. Az Apple olyan számokkal dobálózott, akkora gyorsulást ígért, hogy ezt nagyon szeretnénk látni. Néhány program is továbbfejlődött, a Spotlight és a Mail keresői például összetett mondatokra is képesek reagálni. Például lekérhetjük azokat a leveleket, amiket a főnökünktől kaptunk, de még rá se néztünk. A Safariban a gyakran használt weboldalak fülét kicsinyítve oda lehet tűzni a címsor alá, hogy gyorsan meg tudjuk azokat nyitni, és a böngésző a zajongó weboldalakat is megmutatja nekünk.
Az OS X sok új funkciót kapott tavaly a Yosemite verzióban, ilyen például az iPhone telefonhívásainak becsatornázása, vagy a másik Apple-rendszeren megnyitott doksik átvétele és a szerkesztés folytatása. A mostani ráncfelvarrás azt mutatja, hogy az Apple nem igazán tart a nyáron megjelenő Windows 10-től.
Dob meg a basszus
Általános újítás a mobil eszközökön futó iOS 9-ben, hogy jóval okosabb lesz a hangvezérelt Siri asszisztens. Olyan extrákat is tud majd, hogy amikor egy ismeretlen, pontosabban egy névjegyként még nem lementett számról hívnak fel minket, akkor utánanéz a levelezésünkben, hogy ott megtalálható-e ugyanez a szám. Ha igen, akkor odaírja a szám alá, még mielőtt fogadnánk a hívást, hogy valószínűleg ki keres minket.
A keresőoldalon – amit a Siri hajt meg – a telefonunk mindig olyan kapcsolatokat és appokat jelenít meg, akiket az adott napszakban gyakran fel szoktunk hívni, illetve amiket rendszeresen futtatunk. A Siri annyira mélyen beépül a rendszerbe, hogy nemcsak információkat tud keresni az appokban, de ha megtalálta, akkor az appon belül rögtön oda is tud lapozni.
Bizonyos szolgáltatások elkezdtek felénk araszolgatni: az Apple Pay nevű mobilos pénztárca idén már az Egyesült Királyságban is elérhető lesz, néhány nyugati és távol-keleti nagyvárosban pedig a tömegközlekedési adatokat viszik fel a beépített térképre.
Nem lennék most sem a Flipboard, sem a Spotify részvényeseinek a helyében. Az Apple News nevű app még csak az angolszász országokban fenyegeti a Flipboard piacát, az Apple Music zeneszolgáltatás azonban a világ 100 országában indul el június végén, ráadásul kedvező családi árazással. Az egyéni fiók havi 10 dollárba, a hat tag által használt családi fiók havi 15 dollárba fog kerülni. A katalógusban 30 millió dal található.
Osztott kijelzők, osztott felhasználók
A most kapható iPadek teljesítményében akkora különbségek vannak, hogy az Apple nem merte az összes újítását mindegyiken bevezetni. Az egyik leginkább vágyott funkció, ami két fél kijelzős alkalmazás párhuzamos futtatását teszi lehetővé, csak az iPad Air 2-n lesz aktív. Jobb is ez így, és aki használt már Atom processzoros számítógépet, az szerintem most csendben bólogat. Senki sem akar a kezei közt összeomló szoftvereket látni. Gyengébb iPadeken a kép a képben mód működik, melyben a futó videó akkor is látható marad a kijelzőn, ha átlépünk másik appba, valamint elérhető lesz az oldalsó értesítő sáv (ami, meglepő módon, az OS X hasonló funkcióját veszi át az iOS-re).
Közös újdonság az iOS rendszerű gépeken az akkukímélő mód, amivel állítólag plusz három órányi működésre tudjuk rávenni az eszközünket. A végére hagytunk még egy izgalmas megoldást, amivel a virtuális billentyűzet átalakul olyan tapipaddá, amilyen a laptopokon is van. Ehhez két ujjal kell megérinteni a billentyűzet felületét, és máris mozgatni tudjuk a kurzort. Ezen kívül a billentyűzeten megjelennek a másolás, kivágás és beillesztés gombok is.
Az iOS 9 letöltéséhez csak 1,8 GB szabad helyre lesz szükségünk, szemben a legutóbbi frissítés 4,6 GB-jával, ami a kisebb tárhelyű eszközökön gyakorlatilag lehetetlenné tette a frissítést.
Önálló életre kel az óra
Éppen hogy csak boltokba került az Apple okoskarórája, az operációs rendszere máris a második verzióra frissül. Ezen natív alkalmazásokat lehet futtatni, egyéni háttérképet tudunk tenni az óramutatók mögé, és az óra egészen extrém dolgokra lesz képes, például a miniatűr kijelzőt nyomkodva válaszolhatunk emailekre. A fejlesztők olyan appokat is írhatnak, amik hozzáférnek az órában lévő mikrofonhoz, a hangszóróhoz vagy a gyorsulásmérőhöz.