Meghalt a Nintendo elnöke

GettyImages-480544640
2015.07.13. 09:44

Szombaton, 55 évesen elhunyt Ivata Szatoru, a Nintendo elnöke. Halálát epevezeték-daganat okozta.

Ivata pályafutása elején a HAL Laboratory-nál dolgozott programozóként, ahol olyan klasszikus játékok elkészítésében működött közre, mint az Earthbound vagy a Smash Brothers Melee. 2000-ben igazgatóként csatlakozott a Nintendóhoz, de már 2002-ben a cég elnöke lett – az első, aki nem a cégalapító rokonaként került az elnöki székbe. 2013-tól a Nintendo amerikai részlegének vezérigazgatójaként is dolgozott.

A szakmában Ivata olyan vezető hírében állt, aki nem egy távoli irodából menedzselte a játékok készítését, hanem gyakran vett részt magában a fejlesztésben is, nem egyszer ugrott be programozóként még igazgatóként is.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport