Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Késik az Apple Watch frissítése

2015.09.17. 09:27

A tervek szerint az Apple Watch, a cég okosórája szerdán kapott volna egy nagyobb szoftverfirssítést, de a watchOS 2 kiadása egy bug miatt csúszik.

A fejlesztés során felfedeztünk egy hibát, amelyet tovább tart javítani, mint amire számítottunk

– mondta a cég egyik szóvivője a Techcrunchnak.

Mivel egy jelentős verziófrissítésről van szó, a hiba valóban a rendszer fontosabb részét érintheti, ha a csúszást is vállalták miatta ahelyett, hogy a kiadása után adtak volna ki egy javítást. Pontos dátum nem hangzott el, csak hogy a javított frissítés "rövidesen" érkezik.

Az új verzió sok aprósága mellett a legfontosabb újítása, hogy nagyobb teret enged a külső appfejlesztőknek, akik ezután könnyeben hhozáférhetnek majd az eszköz szenzoraihoz és hatékonyabban kapcsolhatják össze az órát az Iphone-nal. Ezzel a könnyítéssel az Apple Watch-csal szembeni egyik legnagyobb kritikára ad választ a cég.