![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Jön az önvezető kapszulaautó
Az önvezető kapszulaautók (nem igazán van rá magyar szó, angolul pod) elég utópisztikusan hangzanak, pedig az első hírnökök már megérkeztek: Hollandiában novembertől a közúton is találkozhatunk velük. Ezek egyben az első olyan járművek az országban, amelyek mögött nem ülnek vezetők.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1001/10013/100133/10013315_0d42a4d8f9487daa17e056cde2e614b4_wm.jpg)
A kapszulaautókat már korábban is kihozták a laborból, de csak előre kijelölt úton haladtak és nem közelítettek meg más autókat. A Wepod nevű cég speciális járművei jövő hónaptól két város, Wageningen és Ede között közlekednek majd, de tervben van több útvonal is, várhatóan 2016 májusától.
A szolgáltatás a tervek szerint nagyjából úgy működik majd, mint az Uber: a lakosok a telefonjaikon lévő alkalmazással rendelhetnek majd kapszulákat, annyit adnak meg, honnan hová szeretnének menni, minden mást az önvezető kapszulaautók rendeznek.
A Wepod a Wageningen University kutatóinak találmánya. A szakemberek kontrollhelyiségből követik majd az összes járművet, és nem indítják őket útnak csúcsforgalomban és rossz időben. A kapszulák nem száguldozásra valók: 25 kilométer per órás sebességre képesek, amit egy jobb bringás is lenyom, viszont kényelmesnek tűnnek. A vezetést GPS-érzékelők és kamerák oldják meg, akárcsak a Google önvezető autóin.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)