Orsolya
7 °C
14 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

A nő a kamerába nézett, és megállt az idő

EditingFullHD 0706
2015.10.15. 21:42

A demoscene szó valószínűleg sok Index-olvasónak nem mond semmit, mert bár nagyon is virágzó, de eléggé underground szubkultúrát takar. A demoscene tagjai számítógépekre készítenek demókat; ezek egyszerre művészi víziók és technológiai-szoftvermérnöki erődemonstrációk. A digitális demók valamikor a nyolcvanas évek elején szökkentek szárba, nagyjából a Commodore-gépek megjelenésével, és művelői többnyire mai mércével már nagyon szerény képességű hardverből próbáltak a lehető legtöbbet kihozni. „Ezt nézzétek, mennyi színt tudunk, milyen felbontással, micsoda effektet milyen szédítő sebességgel, ráadásul mindezt milyen frankó zenére” – üzente a legtöbb demó akkoriban.

Később a szcéna mindenféle vadhajtásokat növesztett (megjelentek például a technikai brillírozás helyett inkább a szórakoztatásra hajtó alfajok, a szándékoltan béna lamerdemók vagy a „minden belefér” kategória, a wild demo), aztán ahogy a hardverek egyre erősebbek lettek, és így egyre kevesebbet jelentettek a korlátaik, a democsapatok kitaláltak maguknak még durvább korlátokat. Például az egyik népszerű kategória a 4K, ami azt jelenti, hogy a kategóriába csak a legfeljebb 4 kilobájt méretű demók férnek bele. A demoscene ma is aktív, és számos magyar művelője van, ők külföldi csapatokkal alkalmanként összejárnak, és több kategóriában versenyezve összemérik erejüket úgynevezett demopartikon. Szeptemberben például a Function 2015 demopartit rendezték meg, a diaszpórán belül nagy sikerrel.

A hosszú bevezető csak azért kellett, hogy ne szaladjon ki a világból, ha elolvassa a hírt, ami az egész cikket életre hívta:

A Function 2015 demopartin wild demo/animáció kategóriában első helyezett lett a SIDrip Alliance videoklipje, amiben a Second Reality zenéjét dolgozták fel.

És akkor még mindig el kell magyaráznom, mi az a SIDrip Alliance meg a Second Reality.

Az a pattogó gömb, hűűű

Kezdjük az utóbbival: a Second Reality egy legendás demo, amit a Future Crew nevű finn democsapat hozott össze az Assembly '93 demopartira. Mint a parti nevéből is látszik, a mű 1993-ban készült, és olyan effekteket mutatott, amiktől a teljes akkori demoscene letette az állát. A Second Reality hamar a szubkultúra egyik alapvetésévé vált az oszcilláló köreivel, plazmaeffektjeivel meg a pentagrammás fej előtt pattogó torzítógömbbel. Tekintsük is meg, és úgy tessék nézni, hogy ez a demo akkor született, amikor a videojátékok csúcsát a Day of the Tentacle meg a legelső X-Wing jelentették.

C64-ből rockzene

A SIDrip Alliance őstagjai 2009-ben találkoztak egy patinás hazai 8-bites rendezvényen, az Árok Partyn. A hasonló érdeklődés és a C64-zenék szeretete összehozta őket, elkezdték C64-es játékok zenéit rockos hangszereléssel feldolgozni. 2010-ben volt első koncertjük. Mivel a tagok az ország különböző pontjain laknak, elég nehéz összehozni egy próbát – eddig 15 koncertjük és 15 próbájuk volt, vagyis koncertenként éppen egy. Idén jelent meg első albumuk, a szabadon meghallgatható és letölthető Relive. További részletek a zenekar C64-es látványvilágú honlapján, az IDDQD blogon pedig talál egy egészen friss beszélgetést a frontemberrel és a billentyűssel.

Fotó: Systron

Szóval a Second Reality legendává vált (még C64-verzió is készült belőle), így érthető, hogy megihlette a SIDrip Allience-et, ami pedig nagyjából a legmenőbb magyar chiptune zenekar. Illetve nem egészen chiptune, mert hagyományos hangszereket használnak; inkább fúziós rocknak nevezhetnénk, vagy még pontosabban SIDrocknak, bár ehhez megint magyarázkodni kell. A SID egy digitálishang-technológia neve, amit a Commodore 64-ben alkalmaztak, illetve maga a C64-es zeneformátum. A kisebb szintetizátort magában rejtő Commodore 64 három hangcsatornájából elképesztő zenéket lehetett kihozni annak idején, és később több zenekar is felfedezte, hogy rockos hangszerelésben, kisebb-nagyobb átdolgozásokkal mennyire jól szólnak ezek. Egész híres banda lett közülük például a dán Press Play On Tape vagy a hagyományosabb metált is játszó svéd Machinae Supremacy. A legismertebb magyar SIDrock csapat pedig – bár ők sima rockzenekarként hivatkoznak magukra – kétségtelenül a SIDrip Alliance, főleg a Function 2015 óta.

Mert mint említettem, az amúgy 8-bites zenéket rockosító zenekar feldolgozta a Second Reality zenéjét, és ahhoz készült egy klip, ami wild demo/animáció kategóriában első lett a Function 2015 demopartin.

Nem próbálom megszámolni, hogy ez hányszorosan saját farkába harapó kígyó, inkább nézzük meg a kategóriagyőztes klipet:

Kamerastabilizáló kézisúlyzóból

A klip kulisszatitkai is legalább annyira érdekesek, mint a háttere. Gyakorlatilag egyedül készítette a Systron nevű cég egyik alapítója, Szalkai Péter (művésznevén Vector), aki 13 éves kora, azaz 1988 óta foglalkozik amatőr filmezéssel. Szalkai és filmes érdeklődésű barátai 2004-ben hozták létre a Salgótarjáni Mozgókép Egyesületet, és alapvetően nem profitszerzésre, hanem gyerekkori álmaik – a filmezés – beteljesítésére. Addig ugyanis a konyhapénzt költötték drága hobbijukra, az egyesületnek viszont már lettek fizetős munkái, a befolyt pénz pedig fedezte a szerelemprojektként készített filmek költéségét (legalábbis egy részét). Szalkaiék legszívesebben játékfilmet forgatnak, egyik legkomolyabb próbálkozásuk a retrós látványvilágú C.R.A.S.H-961, ami kevesebb mint ezer euróból készült, de a filmet nézve ez egészen hihetetlen. De az elmúlt napok egyik virális mókavideóját, a József Attilát szavaló Han Solót is ők vágták össze.

Mint a C.R.A.S.H-961-en látszik, a Systron nagyon kevés pénzből hoz ki nagyon sokat, és erre a SIDrip Alliance klipje is jó példa. Szalkai sufnimegoldásokkal, de megint csak profi végeredménnyel készítette a klipet, ráadásul szívességből. A rendező a zenekar egyik tagjával együtt dolgozott még évekkel ezelőtt, a C64-es-amigás múlt miatt hamar megvolt a közös hang, később készített nekik egy koncert-dvd-t is – így akkor is rá gondoltak, amikor a klip ötlete felmerült. Teljesen bizalmi alapon történt a dolog: volt egy kétnapos forgatás a tagokkal, aztán Szalkai két hónapra eltűnt vágni, utómunkázni és effektezni, és utána már a kész klipet mutatta meg. A négy zenésznek pedig tátva maradt a szája.

„A forgatás egy Salgótarján melletti faluban volt – mondja Szalkai. – Olyan kicsi helyiségben, ahol egymás mellett nem fértek el a zenekar tagjai.” Így egyenként kellett felvenni a dobost, a gitárost, a bőgőst és a billentyűst, és a rendező utómunkában vágta egymás mellé a tagokat azoknál a jeleneteknél, ahol valamiféle színpadkép kellett. Más mezítlábas megoldások is voltak,

a kamerasín például házilag készült, a derítőlámpák egyszerű fénycsövek voltak, amiket cellux rögzített, a kamerastabilizálót pedig seprűnyélből és kézisúlyzóból csinálták.

„Minden eszközt, amink van, mi magunk gyártottuk a kamera kivételével. A fahrtkocsit, a darut, mindent. A blue boxhoz szükséges kék hátteret is mi hegesztettük függönyanyagból” – fogalmaz Szalkai.

C64 a fejre

Bár a klipet egy demopartin mutatták be, Szalkai nem kért segítséget a demoscene tagjaitól a számítógépes grafikákhoz. Minden, ami a klipben látható a napraforgóktól a menetelő emberkékig, az ő keze munkája. Sőt, két programot is írt kifejezetten a kliphez: az egyik egy kódgenerátor, ami véletlenszerűen gyárt assembly programnyelven írt C64-kódsorokat, és karakterenként rajzolja ki azt, minden képkockán eggyel több karaktert megjelenítve. A másik program egy visszatérő látványelemért felel: a rohangáló kis pixelek, amik véletlenszerűen változtatnak irányt. Szalkai nem talált megfelelő programot, ami ilyesmit csinált volna, hát írt egyet. „Ezek PHP-ben készültek, nem egy nagy programozási dicsőség, de ezzel még demoscene-esebb a klip” – szerénykedik.

Mint a Second Realityn is látható, a demók tételekből állnak, és a klip szerkezete is ilyen; különböző témájú, kicsit mindfuck képek jönnek egymás után, miközben a zenekar nyomja a számot. Összekötő motívum az óra, ami rögtön az első jelenetnél megáll, amikor egy csinos nő megjelenik, leheveredik egy kanapéra, és kacéran a kamerába néz. „Valahogy azt akartam megfogni, hogy az egyéni látásmód, az egyéni gondolkodás mennyire időtlen” – mondja Szalkai. Ezt mondjuk én nem láttam bele, csak annyit, hogy baromi jól néznek ki az egyes képek, de az órás motívum kétségtelenül jót tett a klipnek. És ilyen összekötő motívum lett az említett nő is, Szőllős Mónika Rebeka modell. Eredetileg az volt a terv, hogy a hölgy a zenekar tagjait próbálja majd egyenként elcsábítani, de ez Szalkai szerint nem működött a más irányt vett klipben, így azok a felvételek kimaradtak (illetve a lenti, nálunk debütáló werkfilmben megtekinthetők). Helyette lett egy keretes szerkezet a modellel, illetve Rebeka arca több központi helyre is bekerült a klipbe.

A klip részletei persze valószínűleg a geekeknek mondanak majd a legtöbbet. Például az első színpadképen több kijelzőn is az eredeti Second Reality részletei futnak, és a színpadon is a legendás demo poliédere pattog. Az említett C64-kódsor is a nörd kommuna felé kacsint, egy ponton a frontember fején is feltűnik a C64-logo, sőt a klip végén Rebeka okostelefonján egy C64-indítóképernyő virít (bár olyan kicsiben, hogy nehezen felismerhető). A Metropolis plakátját pedig már találják meg önök.

A Viva Tv-n nem fog szembejönni

A klip elkészülte után Szalkaira várt még pár stresszes nap. „Bezárkóztam a két hónap utómunka alatt, és kicsit rámentem lelkileg arra, hogy vajon fog-e tetszeni a SIDripnek, amit csináltam. És akkor még ott volt a Function is. Filmfesztiválokon már voltam, de ez más közeg, nehezebb közönség, és ez a közönség döntött” – mondja a rendező.

Aztán amikor bemutattuk, az utolsó egy percben már nem lehetett hallani a zenét, annyira tapsoltak.”

Ennek ellenére nem valószínű, hogy a klipet játszani fogják a zenetévék. „Ötperces, instrumentális zene – ezek máris olyan paraméterek, amikkel nem sok helyre engedik be a klipet – fogalmaz Szalkai. – A maga környezetében szerették, de nem tudom, hogy más közegbe kiragadva mennyire lehetne sikeres.” Szerencsére ott a YouTube, tessék odamenni megnézni (vagy itt a cikkben).

Persze, mint minden rendező, Szalkai is pár dolgot már máshogy csinálna, ha újrakezdhetné. „Mindenképpen bátrabb lennék történetileg. Kicsit sztorisabbá tenném, több olyan pillanattal, mint az egyéniséget jelképező fehér emberke vagy a piros virág – mondja. – Attól féltem eleinte, hogy nagy baj lesz, ha nagyon elszakadok a demótól, de utólag úgy látom, éppen az volt jó, hogy elszakadtunk tőle.”