
Állami appal lehetnek fittek a magyarok
További Tech cikkek
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) nevű rendszer készült el, ezzel cserélik le az egészségügyben a papíron zajló folyamatokat hatékony, elektronikus eljárásokra. Az államtitkár szerint a legfontosabb újdonság az, ahogy minden egészségügyi adat strukturáltan kerül tárolása, mert így könnyebb lesz információkat kinyerni a rendszerből, és ezek alapján szakmai illetve politikai döntéseket hozni.
Lesz egy állami lépésszámláló app, a hamarosan megjelenő MENTA, és ez nagyjából olyan mint a Fitbit vagy a Runkeeper. Van benne kalóriaszámláló, amiben magyar receptek is megtalálhatók, akár a lecsó is, építettek bele vércukornaplót, beolvassa nekünk a gyógyszerek vonalkódját, és figyelmeztet, hogy be kell venni a tablettát. Kapunk hiteles tünetkereső adatbázist, és pár gombnyomással elküldhetjük a leleteinket a szakorvosnak.
Az adatok névtelenítésével jön létre a PULZUS nevű adattárház, amelynek a big data szakértői fognak nagyon örülni, ez ugyanis az az adatokra épülő orvosi és gyógyszerészeti kutatómunkát támogatja.
Nehéz megmutatni a lakosságnak, hogy mit is jelent ez, mert az emberek a kórházátadó szalagvágását látják, a virtuális dolgokat nem. Pedig olyan infrastruktúra jött létre, amivel Magyarország európai szintre lépett, és éppen előzésben vagyunk. Ha minden pilot lefut a következő évben, dobogós helyen leszünk az EU-n belül az informatikai felkészültségben.
– mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az Infotér Egyesület eHealth konferencián megtartott nyitóbeszédében. Még azt is hozzátette, hogy félelmetes helyzetben van, mert ha ezzel a rendszerrel kudarcot vallanak, akkor az csakis miattuk lehet, eszközhiányra nem tudnak hivatkozni. Ritkán hallani ilyen politikusi felelősségvállalást, de ennél az összesen 10 milliárd forintos projektnél teljesen érthető, hogy nem lehet a támogatás hiányára panaszkodni.

Mindent megtud rólunk az állam?
Az EESZT-t úgy kell elképzelni, mint egy hatalmas teret, ahol az egészségügyi intézmények és ágazati szereplők egymáshoz kapcsolódnak – mondta dr. Sándor Zsolt, a fejlesztést elvégző Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) informatikai igazgatója. Olyan ez, mint egy külön internet az egészségügy számára, és ezen kívül nem fognak egészségügyi adat vándorolni. Minden üzenetet több szinten ellenőriznek, hogy csak hiteles adatok jussanak el a címzettekhez.
Az egészségügyi információk a legkényesebb személyes adatok, és többen felvetették már, hogy az EESZT-vel az állam mindent megtud rólunk. Mint dr. Sándor Zsolt elmondta, a fejlesztés során két oldalról közelítették meg a biztonságot. Az EESZT az információbiztonságáról szóló törvény szerinti legszigorúbb, 5-ös biztonsági osztályba lett besorolva, vagyis sokkal szigorúbb előírásoknak kellett megfelelni, mint például a bankoknak, amelyek a 3-as osztályba tartoznak.
Szabó Bálint, az EESZT-t fejlesztő TIOP-2.3.2 projekt szakmai vezetője tájékoztatása szerint el sem indulhat a rendszer, ha nem esik át a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) és a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) biztonsági auditján. A másik oldalon pedig a felhasználó állampolgároknak is biztosítani kell a személyes adataik feletti önrendelkezési jogukat, vagyis szükség volt olyan beállítási lehetőségekre, hogy megadhassuk, kik férnek hozzá e kényes információkhoz.
Eleinte az Ügyfélkapun belépve vagy a kormányablakoknál történő regisztráció után tudjuk majd beállítani, hogy melyik adatunkhoz melyik orvos férhet hozzá. Később valószínűleg az új digitális személyivel is megoldható lesz a felhasználók azonosítása. Erre a rendszerre fog ráépülni az e-Beutaló, a röntgen-, CT- és MRI-felvételek digitális képtovábbítása, valamint az e-Recept.

Az adatbiztonsággal kapcsolatban lényeges, hogy az EESZT a kormányzati privát felhőben tárolja az adatokat, vagyis azokon a szervereken, ahol más személyes adataink is megtalálhatóak. Már az is nagy szó, hogy ismerjük az adattárolás helyszínét, és abban is biztosak lehetünk, hogy ezeket az adatokat nem adják el harmadik szereplőnek. Amikor a Microsoft vagy az Amazon felhőjében tárolunk információkat, abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy az adataink a kontinensen tartózkodnak.
Most a rendszer központi része készült el, a következő 15 hónapban kell csatlakoznia a rengeteg kórháznak, háziorvosi rendelőnek, patikának, és rajtuk kívül még úgy fél tucat egészségügyi intézmény is be van kötve, az OEP-től a mentőszolgálaton át az gyógyszerészeti intézetig.
Sok helyen gond volt abból, hogy az intézmények hardverei és szoftverei garázstuning módszerrel működtek, nem egységes platformon, szürkezónába áthajló megoldásokkal.
– mondta Ónodi-Szűcs, aki szerint a háziorvosi és patikai szoftverek egy irányba rendezése nem tűnik ördögtől valónak.
Az EESZT fejlesztésekor arra is ügyeltek, hogy ne kelljen leváltani minden létező egészségügyi szoftvert, és megmaradjon a piaci verseny. „El akartuk kerülni az iszapbirkózást, és nem akartuk felborítani azt az egyensúlyt, ami a kórházi információs rendszerek (Hospital Information System) piacán fennáll” - mondta Szabó Bálint, az EESZT-t fejlesztő projekt szakmai vezetője. Ezeket a rendszereket egyébként is gyakran frissítik, például hogy megfeleljenek a jogszabályi változásoknak, ezért megoldható lesz az is, hogy az EESZT-hez csatlakozzanak. A fejlesztések során építettek egy fapados kórházi információs rendszert is, annak a tucatnyi kisebb intézménynek, amelyeknek túl drágák a piaci megoldások.

Big Data az egészségügy szolgálatában
A rengeteg begyűjtött adatnak olyan előnye is lesz, hogy végre országos szinten egyszerűen mérhetővé válnak olyan dolgok is, amelyekről eddig semmilyen információnk nem volt. A PULZUS nevű rendszerben névtelenített adatok lesznek, melyekből semmiképpen nem lehet majd következtetni egy-egy állampolgár betegségeire, terápiáira - mondta a projektek irányításáért felelős Divinyi Zsombor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Projektirányítási Igazgatóságának vezetője.
A statisztikák azonban enélkül is hasznosak, mert korábban ismeretlen összefüggésekre is fény derülhet. Ha például tudjuk, hogy mely gyógyszerek használata után szoktak újabb terápiákat végezni a páciensek, akkor megtalálhatjuk a kevésbé hatékony megoldásokat. Az adatbázisba a KSH-t is bekötik, és biztosan elférnének itt a meteorológiai adatok is, hogy a hőmérséklet vagy légszennyezés egészségi hatásait tudják elemezni a kutatók. De tervbe van véve az is, hogy a dohányipar segítségével legalább járási szinten ismertek legyenek a cigarettázási szokások.
Mindez az egészségügyi döntéshozóknak lesz hasznos, hiszen jobban fogják látni a valós problémákat, és könnyebb lesz ezekre reagálni.
Az egészségügy intézményi szereplői állítólag nagyon lelkesek, és minél hamarabb csatlakozni akarnak az EESZT-hez. A siker viszont azon is múlik, hogy mi, leendő felhasználók mennyire találjuk majd hasznosnak a digitális szolgáltatásokat, hajlandók vagyunk-e megosztani az adatainkat, hogy ezzel is segítsük az orvosaink munkáját.
Az Infotér így fejlesztené az e-egészségügyet
Az Infotér Egyesület célja, hogy civil szervezetként segítsék a versenyszféra és a kormányzat munkáját, hogy minél előbb kialakuljon a digitális adatokon nyugvó, betegközpontú egészségügy. Dr. Máté Attila az Infotér e-Health munkacsoport vezetője szerint a tökéletes informatikai rendszerek mit sem érnek, ha nincs olyan személy, aki képes azokat meggyőződésből használni. Fontos cél, hogy az alkalmazások beépüljenek a mindennapi használatba, és az általános egészségtudatosság fejlesztésével javuljon a lakosság egészségi állapota.

A nagyívű program megvalósításához fontosak az erre építő távgyógyászati, távgondozási eszközök, és informatikai eszközökkel kell támogatni a lakossági egészségfejlesztést. Az egészség- és betegségmenedzsmenten alapuló népegészségügyi programok során kialakított ellátási csoportok együttműködésének támogatásával látványosan javítható a megelőzés, az ellátás és a gyógyítás hatékonysága - írják a közleményükben.
A stratégiai döntések most a finanszírozási rendszer által szolgáltatott torz adatok alapján történnek, de a big data elemzések használatával letisztított és logikailag összerendezett adatok pontosabb és hitelesebb információval segítik a döntéshozatalt, ellenőrizhetővé teszik a folyamatokat, és a kutatást is segítik. Fontos az is, hogy a most papíron tárolt adatok is digitalizálva legyenek. Az Infotér szakértői szerint foglalkozni kell az ágazati információbiztonsági és adatbiztonsági jogszabályok, szabványok fejlesztésével is, és az egészségügyi rendszereket gyakran ellenőrizni kell auditokkal.
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) stabil alapot ad az egészségügynek. Az egyesület szerint bizonyos funkciókat célszerű lenne kinyitni a piaci fejlesztők irányába, hogy mások is csatlakozhassanak a rendszerhez - természetesen csak ellenőrzött keretek között.
Folytatni kell az alapinfrastruktúra kialakítását is, hogy minden intézményben lecserélődjenek az elavult szoftverek és hardverek.

Az oldalról ajánljuk
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Szintet lépett a Pride-vita, szivárványszínű díszvilágítással festenék meg az egyik óbudai templom falait
Éles politikai összecsapás a fővárosban.
3 perce
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06