Győzött a számítógép a gobajnok ellen
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Történelmi győzelmet aratott a Google AlphaGo nevű számítógépe a legendás gojátékos, a dél-koreai Li Szedol ellen. Az AlphaGo és Li Szedol Szöulban küzdött meg egymással, ez volt az első mérkőzés az ötből.
Li Szedol három és fél órás küzdelem után adta fel a játékot, még 28 perce és 28 másodperce volt hátra az órája szerint. Li egymillió dollárért küzd, a gép célja pedig a világtörténelemben először megverni a világ legjobb játékosát.
„Nagyon meglepődtem, nem számítottam rá, hogy veszíteni fogok” – mondta a játék után Li. Szerinte az AlphaGo tökéletesen játszik.
Az AlphaGo számítógépet a Google DeepMind nevű részlege fejlesztette. Ennek alapítója, Demis Hassabis szerint a játék nagyon izgalmas és szoros volt. David Silver, a DeepMind csapatának vezetője szerint az összecsapás az AlphaGo határait feszegette.
A go egy ősi kínai játék, régóta az egyik legnagyobb kihívást jelenti a mesterséges intelligenciát fejlesztőknek. Az alapszabályok elég egyszerűek: két játékos felváltva pakol fekete és fehér köveket egy 19x19 vonalból álló pályára, a vonalak 361 metszéspontjára azzal a céllal, hogy minél nagyobb területet szerezzenek egymás köveinek a bekerítésével. A játékot világszerte 60 millióan játsszák.
A számítógépek már régen legyőzték az embert sakkban és egyéb hasonló játékokban. De a go eddig kifogott a számítógépeken, mert olyan szintű intuícióra és helyzetfelismerésre van szükség, amelybe beletört a gépek bicskája. Rengeteg variáció és lehetséges lépés képzelhető el, sokkal több, mint bármilyen másik játéknál. Még a legerősebb mai gépeknek sincs elég számítási kapacitásuk arra, hogy belátható idő alatt minden lépés összes kimenetelét kiszámolják. A DeepMind AlphaGo programja a legfejlettebb kísérlet eddig, egy teljesen összetett rendszert tanulási rendszert, úgynevezett mélytanulást alkalmaz. Tavaly legyőzte az Európa-bajnokot, Fan Huit, de Li Szedol teljesen más kategória.
A gép győzelme legalább olyan jelentőségű, mint amikor 1997-ben az IBM szuperszámítógépe, a Deep Blue legyőzte az akkori sakkbajnokot, Gari Kaszparovot New York Cityben. Akkor hatszor játszottak egymás ellen, ebből egyet Kaszparov nyert, kettőt a Deep Blue, három parti döntetlennel végződött. Egy évvel korábban még egyértelmű volt Kaszparov előnye, 4-2-re legyőzte a gépet.
Li egyáltalán nem bánja, hogy elfogadta a kihívást, de egyelőre még sokkban van. Élvezte a játékot, és már várja a következő mérkőzést. A játékos csütörtökön, szombaton, vasárnap és kedden játszik megint AlphaGóval. Az érdeklődők ezen a YouTube-csatornán követhetik élőben a játékokat.