A miénk is lehetne a világ legjobb rakétája

Bár Svédország független, sosem vette félvállról a honvédségi fejlesztéseket. Korábban a szovjetek közelsége volt a hajtóerő, most meg az oroszoktól lehet tartani, de ha a háborús fenyegetettség nem is mindennapos, a hadiiparnál kevés jövedelmezőbb létezik, ha jól csinálják.

A svédek az 1950-es évektől kezdve folyamatosan saját megoldásokat fejlesztve tartották magukat a világ védelmi élvonalában. Lehet, hogy a vadászgépeik nem olyan híresek, mint az adott kor amerikai vagy szovjet megoldásai, de elég jól meg tudták valósítani azt, amire szükségük volt: az ország igényeinek megfelelő, elsősorban védekezésre alkalmas légierő létrehozása úgy, hogy az közben az országnak is komoly bevételeket hoz.

Most azonban kicsit változik a recept. Egyrészt persze a repülőfejlesztés sem marad abba, a legújabb generációs Gripen vadászgép jó pár érdekes megoldást hoz majd, másrészt viszont a svédek (és partnereik) rájöttek, hogy a legjobb valami olyan fegyver lenne, ami végre tényleg a világ legjobbja, de közben nem viszi el a világ minden pénzét a kifejlesztése. A Meteor rakéta pont ilyen, ráadásul elméletben annak sincs akadálya, hogy a világ legjobb rakétáját a magyar Gripenek szárnya alá is felszereljék.

Nincs menekvés a NEZ-ből

A Meteor úgynevezett látóhatáron túlról bevethető légiharc-rakéta (beyond visual range air-to-air missile, BVRAAM). Látóhatáron túlról bevethető rakétából van már pár, a svéd megoldás lényege nem is ez, hanem a meghajtás, és egész röviden el lehet magyarázni, mi is a nagy ötlet. A hagyományos rakéták a meghajtáshoz szükséges mindkét összetevőt, az üzemanyagot és az égéshez szükséges oxidálószert is magukkal kell cipeljék két, a rakétában elhelyezett tartályban. A Meteor ezzel szemben torlósugaras hajtóművel megy, ami elsőre ijesztően hangzik, és valóban elég összetett is, de a német Bayern Chemie fejlesztésének lényege, hogy a rakéta csak az üzemanyagot viszi magával, az égéshez szükséges oxigént a rakéta oldalára szerelt légbeömlő-nyílásokon beömlő levegő adja.

A Meteor különlegességét, a meghajtás előnyeit egy Gripen-berepülőpilóta magyarázta el a legegyszerűbben a Saab svédországi gyárában. A lényeg, hogy a Meteor igazi hosszú távú rakéta, a több üzemanyag ugyanis azt is jelenti, hogy a rakéta jóval tovább képes működő hajtóművel haladni, mint a ma elterjedt légiharc-rakéták, sőt, akár az is előfordulhat, hogy több tucat kilométernyi repülés után még rágyorsít.

Ez az utolsó momentum az, ami igazán ijesztő lehet a Meteor ellen repülőknek. A légiharc-rakéták egyik legfontosabb mutatója a NEZ, a no-escape-zone, vagyis az a terület, ahol a rakéta már mindenképp eltalálja a célpontot, a pilóta egyszerű irányváltással vagy manőverezéssel már nem tud kitérni előle. Ezért nagyon fontos, ha a egy rakétában az utolsó szakaszon még marad szufla a gyorsításhoz, és mivel a Meteorban bőven marad, a NEZ növekedése bámulatos. A gyártói adatok alapján a svéd rakéta szemtől-szemben bevetve háromszor nagyobb NEZ-t ad, mint a hagyományos meghajtású rakéták, míg hátulról támadva a NATO-ban ma elterjedt AMRAAM amerikai rakéta NEZ-ének ötszörösére nő ez a terület. Bár a rakétagyártók általában elég visszafogottak, mikor meg kell adniuk a termékük határait, a Meteorról eddig annyit tudni, hogy az elméleti hatótávolsága jóval nagyobb 100 kilométernél, és az utazósebesség a hangsebesség négyszeresét is meghaladhatja.

A torlósugár-hajtóművel felszerelt Meteor egyik előnye tehát a meghajtás, ahhoz viszont, hogy ez ne meddő fölény legyen, nem baj, ha a rakéta tudja, hova is kell mennie. A találathoz a sebesség önmagában kevés, a célkövetés ugyanolyan fontos – a svédek természetesen erre is gondoltak. A repülés közben a rakéta érzékelői nem működnek, hogy a megtámadott gép lehetőleg ne szúrja ki, hogy valami, ami nagyon gyorsan közeledik, ráadásul aktívan keresi is a célpontokat. A fedélzeti számítógép a távolból kapott adatok alapján dolgozik, és csak a NEZ-en belül kapcsol át aktív keresésre. A fejlesztés során eleinte úgy gondolták, hogy a hajtóműből kiáramló forró gázok komolyan lerontják a kapcsolatot fenntartó antennák adatátadási képességeit, de aztán a tesztek során kiderült, hogy a rakéta oldalán elhelyezett irányító-adatfeldolgozó panel, illetve a rakéta hátsó részén lévő antenna jól működik, a forró gázok nem zavarnak bele az adatáramlásba. Az adatok ráadásul két irányban is közlekedhetnek, vagyis a rakéta egyrészt fogadhatja a célpontokkal kapcsolatos információkat, másrészt folyamatosan küldheti vissza a sebességét, helyzetét és egyéb jellemzőit.

Az irányítást a rakétán lévő, meglepően apró, mégis hirtelen irányváltoztatásra képes terelőlapok végzik, a robbanófej a cél közelében, illetve a céllal érintkezve egyaránt működésbe léphet. A rakétának persze vannak hátrányai is, az egyik, hogy a beömlőnyílás miatt furcsa formájú rakéta elég sokat hozzáad az őt cipelő repülő radarkeresztmetszetéhez, magyarán nem is baj, hogy 30-50 kilométerről már biztosan célba talál, ennél közelebbről ugyanis világít a radaron, mint a karácsonyfa.

Az oroszok kezdték, de lemaradtak

A Meteor egyelőre egyedülálló, de ez nem jelenti, hogy csak a svédek, pláne csak a nyugati hatalmak fejlesztenek hasonló rakétát. Az oroszok és a kínaiak is dolgoznak torlósugár-hajtóműves légiharc-rakétán, vannak, akik szerint az orosz R-77-es rakéta hozta rá a nyugatra a frászt annyira, hogy gondolkozni kezdjenek a Meteoron. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy míg a Meteor hamarosan rendszerbe áll, legalábbis a tesztindításokon és egyéb próbákon már túl van, az orosz és kínai fegyverek ennyire még nem járnak elöl.

Fontos tudni, hogy a Meteor nem tisztán svéd fejlesztés. Az egész munka a brit védelmi minisztérium kezdeményezésére indult el, a programhoz a britek és a svédek mellett a németek, az olaszok, a spanyolok és a franciák csatlakoztak, de a projekt végül a Gripeneket választotta a tesztelés fő platformjának. Ez elméletileg magyar szempontból is jó, hiszen a Meteort ugyanolyan Gripen C/D-kent tesztelték, mint amilyet a magyar légierő is repül. A dologban azonban van egy csavar.

A hadiipar nem a jótékonyságról szól, hanem a pénzről, így annak, hogy valaki például a Meteort használni tudja, nem elég, ha rendelkezik olyan géppel, mint amilyenen a tesztek mentek. Az még csak fél siker, ha a rakétát fel tudják rögzíteni a repülőre, kell a szoftver is, ami indítja és irányítja azt. A szoftver neve Materiel System 20, ez a legfrissebb, a Gripen lehetőségeit összefogó és bővítő csomag, és természetesen ingyen, csak úgy senkinek nem adják oda. A Gripen C/D-ket üzemeltető országok közül (a svédeken kívül, természetesen) eddig a csehek jelentették be, hogy vállalják az MS20-as bővítést, ami sokak szerint szép lassan rászorít majd minket is arra, hogy bármennyire is nincs rá keret, a Magyar Honvédség is beadja a derekát. Persze ez önmagában még nem jelent semmit, hiszen az új rakéta ára is igen magas, 2003-as becslések szerint egymillió font lenne a Meteor darabja – itthon ilyen drága hobbira nincs pénz.

A Meteor egy másik nagy előnye a most rendszerben tartott, amerikai AMRAAM-mel szemben, hogy megszűnik az a technikai és adminisztratív jellegű függés, ami az amerikai rakétánál megvan, és amelyek tulajdonképpen azt eredményezik, hogy AMRAAM-ot felhasználni csak amerikai engedéllyel lehet. Az USA folyamatosan fenntartja magának a jogot, hogy akármikor ellenőrizhesse egy baráti ország rakétakészleteit, sőt, az indításhoz szükséges hardver- és szoftverelemek sincsenek ingyen – pont úgy, ahogy a Meteor sem megy az MS20 nélkül.

Lehetne, de legyen?

Jó kérdés ugyanakkor, hogy a magyar Gripeneknek szüksége van-e ezekre a rakétákra. A hazai légtérellenőrzés során nem túl valószínű olyan élethelyzet, hogy egy száz kilométernél is nagyobb hatótávolságú rakétát kellene bevetni, az utasszállítók és kisgépek feledékeny pilótáinak orrára sokkal olcsóbban is rá lehet koppintani. A balti légtérvédelemhez hasonló missziók során már érdekesebb a kérdés, bár fegyverhasználatra ott sem volt valós esély. Illetve hát tudja a fene, mire volt esély, a Honvédelmi Minisztérium a baltikumban légtérrendőri szerepet vállaló NATO-országok közül nagyjából egyetlenként ugyanis nem adott részletes, fényképekkel és videókkal megtámogatott, nyilvános beszámolót a küldetésről.

Ha két lábbal a földön maradunk, akkor be kell lássuk, hogy a Meteor egyike lesz azon Gripen-képességeknek, melyek nekünk megmaradnak a „ha akarnánk, használhatnánk” szintjén. Elméletileg bármikor vehetnénk pár darabot a világverő rakétából, de ez valószínűleg soha nem fog megtörténni, egyszerűen azért, mert itthon a lehetőségek megmaradnak lehetőségnek. A magyar pilóták a fedélzeti gépágyú használatának rendszeres gyakorlása mellett ugyan többször vettek részt rakétás éleslövészeten Svédországban, a bombavetést például még egyáltalán nem gyakorolták élesben.

Ez azért különösen érdekes (és egyben jó iránymutató a lesz-e valaha Meteorunk kérdéskörben), mert a lengyel-cseh-szlovák-magyar négyes által alkotott, EU-s gyorsreagálású harccsoportban elméletileg pont mi adnánk a közeli légi támogatást, vagyis a földön harcoló egységeket sebészi pontossággal támogató csapásokat. Az meg nem nagyon megy úgy, ha a bombák csak állnak a raktárban, és ha már ezek a bombák is csak állnak a raktárban, ugyan hova raknánk a Meteorokat.