
Csütörtök este megjelent a MacOS Sierra nyilvános béta változata, amit nagyjából hónapja mutatott be az Apple. A kipróbálásához igényelni kell egy hozzáférést az iCloud-fiókunkkal az Apple Beta Program weboldalán, hogy a telepítő elérhetővé váljon az App Store felületén. Ezt ma már bárki megteheti, nem csak a fejlesztők, mert a kaliforniai gyártó pár éve felhagyott a titkolózással, a szoftvereit nyilvánosan teszteli.
A nemzetközi publikumnak valószínűleg a beépített Siri tetszik majd a legjobban, az Apple hangfelismerős asszisztense, amely mindenféle feladatot el tud végezni, és a kérdéseinkre is megpróbál válaszolni.

A nyelvi korlátok miatt azonban Magyarországon kevésbé érdekes ez. Mi is belefutottunk olyan témákba, amelyre bár angolul tettük fel a kérdést, és ezt értette is a Siri, válaszolni már nem volt hajlandó, mert magyar nyelvre volt állítva a rendszer.
A kereshető tartalom is elég hiányos. A német-francia elődöntő másnapján a Sirinek halvány fogalma se volt arról, hogy a németek győztek-e, és nagy nehezen bevallotta, hogy egyáltalán nincs képben az UEFA Európa-bajnokság eseményeivel kapcsolatban.
Aztán amikor egy összetett kérdést tettünk fel arról, hogy az Oakland Athletics milyen eredményt ért el az előző három alkalommal (mégiscsak amerikai csapat), akkor sem remekelt: csak a legutóbbi meccs eredményét közölte.
Egyáltalán nem olyan okos ez a feltuningolt Siri, mint amilyennek mondták, de talán a végleges MacOS Sierrában hasznosabb lesz. Viszont az olyan egyszerű feladatokat, hogy keresse meg az elmúlt hónapban módosított fájlokat, kapcsolja be a bluetooth-t, vagy navigáljon haza, már most is egész jól végrehajtja.
Fülek mindenhol!
A MacOS új funkciói közül nekünk a picture-in-picture mód tetszett a legjobban, amikor a Safariban lejátszott videót kipattinthatjuk a helyéről a kijelző sarkába, így böngészés közben is látjuk a lejátszót. Csak arra kell odafigyelni, hogy a videó eredeti oldalát hagyjuk megnyitva, és másik böngészőfülön keressünk más tartalmakat.

Az iCloud online tárhelye is ügyesebb lett azzal, hogy a Dokumentumok és az Asztal mappák tartalmát automatikusan felszinkronizálhatjuk a felhőbe, hogy minden fontos fájlunk biztosan elérhető legyen. Ez igazából akkor hasznos, ha egy iPhone vagy iPad is lapul a táskánkban, mert azokon is van iCloud Drive app, hogy meg tudjuk nyitni a felhőben lévő fájlokat.
Csak arra kell majd odafigyelni, hogy ezentúl ne az Asztalra mentsünk le hatalmas fájlokat (például több tíz gigabájtos virtuális gépeket), mert különben pillanatok alatt be fog telni a tárhelyünk. A szinkronizáció sajnos csak ki- és bekapcsolható, pedig hasznosabb lenne, ha választhatnánk, hogy mindkét mappát akarjuk-e szinkronizálni, vagy csak az egyiket (vagy nem is ezeket, hanem egy harmadik mappát szeretnénk szinkronban tartani).

Hasznos az operációs rendszer szintjén engedélyezett fülhasználat is, ami nem egy új audiorendszert takar, hanem hogy a böngészőkben megszokott módon, más appokban is fülekre osztva tudunk tartalmakat böngészni. Ez működik például a térképben és a Finder nevű fájlkezelőben; az utóbbiban jóval egyszerűbbé teszi a másolgatást, hogy nem különálló ablakokat kell kezelni, és a Crtl-Tab gombbal át tudunk lépni egyik mappáról a másikra.
Szigorúan csak tesztre!
Van még néhány olyan funkciója a Sierrának, amit az Apple beígért, de még nem tudtuk kipróbálni. Ilyen például az, hogy az Apple Watch órát hordva jelszó megadása nélkül is be tudunk majd lépni a rendszerbe. Ehhez viszont az órán a watchOS 3-nak kell futnia, és ezt az operációs rendszert még nem adta ki az Apple.
Egyelőre senkinek sem javasoljuk a Sierra telepítését, főleg nem olyan gépre, amely fontos fájlokat tárol, és gondosan beállított appokat futtat. Ez egy béta rendszer, és vannak hibái. Nálunk például megállt a Parallels Access, tehát muszáj lemondanunk az asztali gép távoli eléréséről. Érdemes inkább megvárni az őszt, amikor elérhető lesz a végleges változat.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Először mutattak ki madárinfluenzát egy juhban Angliában
A tudósok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a vírus fajokon átívelő terjedését.
2 perce
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05