Gergely
6 °C
23 °C

Rezet és fát rajzolhatunk levegőbe

2016.09.02. 15:23

Három és fél év telt el azóta, hogy a 3Doodler lezárt egy bődületesen sikeres Kickstarter kampányt, és piacra dobta a levegőben rajzoló varázstollat. A berlini IFA-n a több fogyasztói verzió után egy Pro változatot mutattak be, ami a reményeik szerint már a mérnökök és művészek igényeinek is megfelel.

Nagy előrelépés, hogy a 3Doodler Pro a 3D nyomtatókban használt ABS és PLA műanyagok mellett nylont, polikarbonátokat, bronzot, rezet és fát is tud nyomtatni - összesen több mint 65 féle anyagot kezel.

Hogy ezt meg tudják valósítani, a korábbiaknál jóval több beállítást lehetővé kellett tenni. A hőmérséklet 100-250 Celsius-fok között szabályozható, az anyag kitolásának sebessége 10-100 százalék közt állítható.

A 3Doodler korábbi verzióival szerzett tapasztalatunk alapján a sebesség állíthatósága nagy segítség a kezdőknek, akik még nem rajzolnak gyorsan és magabiztosan, de a profiknak is jól jöhet, ha egy részletet aprólékosabban ki akarnak dolgozni.  

Még a hűtőventillátort is ki tudjuk kapcsolni. Ez elsőre kicsit ijesztőnek tűnt, de a 3Doodler munkatársa megnyugtatott minket, hogy nem fogjuk magunkra gyújtani a lakást. Az eszköz ugyanis pár perc után magától kikapcsol, ha letesszük az asztalra. A ventillátor kikapcsoltása egyébként akkor lehet hasznos, ha szó szerint egybefolyó felületet akarunk képezni a felhevült műanyag masszából.

A profi varázsceruza karbonszálas burkolatot kapott, adnak hozzá külső akkut, extra fejeket, és száz szál spéci műanyagot, hogy rögtön a kicsomagolása után elkezdhessünk játszani vele. Persze az ár is nőtt, ez a verzió már 250 euróba kerül, miközben az alapváltozat csupán 100 dolláros.