Gyilkos harc indulhat az ételkiszállítási piacon
Az Uber nem csak egy közlekedési mód kíván lenni, hanem igyekszik az élet számos területén vezetővé válni. Most a világ több országában is elindítaná ételfutár szolgáltatását, számolt be a Reuters. A cég legalább 22 országban jelenne meg a közeljövőben, és ehhez már beindult a munkaerő toborzása is. A futár üzletág 150 pozícióba keres munkatársakat a menedzsertől a biciklis futárig.
Az Uber csütörtökön Amszetrdamban kezd ételt szállítani az éhes hollandoknak.
Bár az UberEats májusban még úgy nyilatkozott, hogy visszafogott terjeszkedést tervez, a hírek agresszív indításra engednek következtetni. A terv nem teljesen alaptalan, mert a szakértők szerint a területen jelentős növekedés várható: 2015 és 2020 közt 10 százalékkal is nőhet a piac az Euromonitor szerint.
A piacon már megjelent az Amazon is, amely szeptember elején kezdett működni Londonban, miután az USA 11 városában már sikeresen dolgoznak. Londonban már szállít ki az Uber is, és a versenyhelyzetet mutatja, hogy azt vállalják: fél órán belül házhoz viszik a rendelt ételt, kiszállítási díj nélkül.
A próbálkozás persze ugyanúgy veszélyeket is rejt, hiszen a nagy ételláncok nem biztos, hogy szeretnének új résztvevőket látni éttermeik és a fogyasztók közt. A Reuters szerint olyan harc is kialakulhat a területen, amilyet jól ismerünk a taxisok és az Uber viszonyában.